„Már nagyon büdös van, az tény és való” - a peresztegi dögtemető-fórumon megjelent Nagy István is
A helyiek attól tartanak, újabb száj- és körömfájásos, leölt állattetemeket is a településre visznek majd. Videóriportunk Peresztegről.
A helyiek attól tartanak, újabb száj- és körömfájásos, leölt állattetemeket is a településre visznek majd. Videóriportunk Peresztegről.
A helyi önazonosság védelméről szóló javaslat alapján bármelyik város vagy falu megakadályozhatja, hogy újabb lakosok költözzenek be a településre. Az ingatlan-adásvételek korlátozása azonban értékvesztést okozhat. Ez utóbbi miatt aggódnak a legtöbben. Navracsics Tibor miniszter legújabban bejelentette, hogy valamennyit visszakozhat a kormány, de a részletekkel adós maradt.
Annyi templom felújítását jelentették be kormánytagok 2010 óta, hogy ennek alapján már nem is volna szükségük a kistelepüléseknek a minap bejelentett új pályázatra. Miközben a templom ma is a falvak egyik büszkesége, a hitélet szempontjából egyre kisebb a szerepe.
A kormány kocsmatámogatással, templomfelújítással és bankautomatákkal indult kampányba a kistelepülésekért. A stratégia szavazatokat hozhat, de a valódi vidékfejlesztéshez kevés. Községek sokaságában tettük fel a kérdést: mire lenne tényleg szükségük?
A Parlament előtt blokáddal, odabent kürttel tiltakozott a Momentum hétfőn az Alaptörvény tizenötödik módosítása ellen, amely a gyülekezési jogot is korlátozza. A demonstrálókat a Lánchídnál tartóztatta fel a rendőrség. Videó a mozgalmas hétfői napról.
Hová futhatnak ki a hídfoglalásos tüntetések? Van-e még bárhová hátrálni? A HVG videóriportja.
Több iskolában is megjelentek már a szürke értékmegőrzők, ahova a diákok tehetik a mobiljaikat, amelyeket tavaly ősz óta nem használhatnak tanítási időben. Bár sem a Belügyminisztérium, sem a tankerületek nem verik nagydobra, a tárolók Sopronkőhidán készülnek. Iskolabútorokat már régóta készítenek elítéltek, és nem is kerülnek sokba.
A felvonulás betiltása nem csak az LMBTQ-közösség tagjai számára ijesztő gondolat. Mutatjuk, mi a baj a miniszterelnök tervével.
„Ideje, hogy az ország letegye a politikai bulvárt, és azért álljon ki, ami valóban fontos” – mondta a HVG-nek annak a sok ezer embernek az egyike, aki az egészségügy méltatlan helyzete miatt tüntetett szombaton a Kossuth Lajos téren.
A gyermekek alap egészségügyi ellátása – vagyis az ügyeleti és háziorvosi rendszer – nem megfelelő működése hatalmas problémát okoz a sürgősségi osztályokon. Nem látszik a megoldás, az orvosok és ápolók kimerültek, hónapok óta rekordmagas a betegszám.
A Kolibri Színház elveszíti az autonómiáját, az új igazgató ellen tüntettek.
A Honvéd Kadét Programban résztvevő diákok nem tartották be az előírásokat, amikor kadétegyenruhát húztak a kitörés napi szélsőjobbos eseményre. Nehéz megállapítani, melyik iskolából érkeztek a tanulók, az általunk megkérdezett iskolák szerint biztos nem tőlük, a honvédelmi tárca pedig nem érzi illetékesnek magát, hogy vizsgálódjon, eljárást indítson.
Meg lehet oldani az étkezést, de valóban kevés rá az idő – kommentálták lapunknak mentődolgozók a felháborodást, miután kiderült, vidékről felvezényelt kollégáik csak két szendvicset kapnak egy műszakra. Olykor az is előfordul, hogy csak a műszak végén jutnak hozzá a magukkal hozott ebédhez. Ingyenes étkezés viszont tényleg nem jár a mentősöknek, de nem is ezt tartják a legnagyobb problémának.
Hiába állítja Gulyás Gergely, hogy a magyar jogszabályok kielégítően működnek és nincs szükség arra, hogy a kormány jogi eszközöket vegyen át az Isztambuli Egyezményből, Magyarországon még mindig nincs rendszerszintű képzés, ahol a rendőrök megtanulhatnák, hogyan reagáljanak a nők elleni erőszak áldozatainak szükségleteire. Amíg az állam nem hallja meg a nők segélykiáltását, nem is lesz előrelépés. Nőjogi szakemberekkel beszélgettünk az V. kerületi tragédia tanulságairól.
A volt felesége meggyilkolásával gyanúsított férfi minden eszközzel hátráltatta, hogy bírósági ítélet születhessen a közös gyerekeik elhelyezéséről, mivel az áldozat Japánba akart költözni velük – mondta el a HVG-nek a Budapesten megölt nő ismerőse.
Le kellene-e mondania Balog Zoltánnak? Meg lehet-e bocsátani neki? Egyáltalán hogyan alakulhat ki olyan közeg, amiben a kegyelmi botrány egyáltalán megtörténhet? Református lelkészek konferenciát tartottak az egyház jövőjéről, miközben azok, akik nem szólalhattak fel a rendezvényen, egy tüntetésen Balog Zoltán lemondását követelték. Videó.
A Mol szerint sokkal kisebb a gárdonyi olajszennyezés mértéke, mint amiről a lakosság beszámolt. A helyiek attól tartanak, hogy a Velencei-tó vizéig is eljuthat a gázolaj, és erre a HVG-nek nyilatkozó szakértő szerint is van esély.
Magyarországon is lehet az indiai gyógymódokról, vagyis az ájurvédáról és a hagyományos kínai orvoslásról tanulni, de nem minden egyetemen megy ez zökkenőmentesen.
Volt, akinek meggyűlt a baja a kétfaktoros azonosítással.
A tavalyi év súlyos egyházi botrányai – pedofil- és gyerekbántalmazási ügyek, szexbotrányok és gyermekvédelmi esetek – után aligha elég a bocsánatkérés, ráadásul az újév újabb hasonló üggyel indult.