Már a gabonát is komolyan veszélyezteti a szárazság
Már nem csak az őszi repcevetéseket érinti súlyosan, ha tovább tart a tavaly ősz óta tapasztalt száraz időjárás, hanem a gabonát is komolyan veszélyezteti - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Már nem csak az őszi repcevetéseket érinti súlyosan, ha tovább tart a tavaly ősz óta tapasztalt száraz időjárás, hanem a gabonát is komolyan veszélyezteti - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) feljelentése alapján a MÁV karbantartóbázisának költözése ügyében a Magyar Nemzet szerint.
Csak nehézkesen tudnak hozzájutni az orvosok a receptekhez, amelyeken gyógyszereket írhatnak fel betegeiknek, mert akadozik a vényellátás - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
A nagyobb városok harmada már döntött arról, hogy megemeli a bölcsődei térítési díjakat, a teljes ellátásért fizetendő összeg akár havi húszezer forintra is rúghat gyerekenként - írta a Magyar Nemzet kedden.
Helyfoglalási díjat kérnek azoktól a magyar utazási irodáktól, amelyek parlamenti látogatást szerveznek uniós vendégeiknek, holott az unió állampolgárai ingyen nézhetik meg az épületet - számolt be a Magyar Nemzet.
Egy nappal a jogerős engedély kiadása előtt, február 23-án nyújtották be a Kossuth téri fák kivágására vonatkozó kérelmet - ez áll abban a dokumentumban, amelyet az Országgyűlés Hivatala főigazgatója bocsátott a Népszabadság rendelkezésére.
Ebben a ciklusban már nem nőhet, de nem is csökkenhet a Honvédelmi Minisztérium és intézményei, illetve a Magyar Honvédség költségvetése - írta szerdai számában a Magyar Nemzet egy kormányhatározatra hivatkozva.
Kivizsgálja a Központi Nyomozó Főügyészség, valóban rokonságban áll-e Damu Roland volt barátnője, és a színészt korábban elítélő volt bírónő - írja a Magyar Nemzet.
A gyógyászati segédeszközök tb-támogatásának jelentős csökkenésével számol az egészségbiztosító egy tervezet szerint, a termékekért így a betegeknek kellene többet fizetni - írta kedden a Magyar Nemzet egy, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) készült munkaanyagra hivatkozva.
"Fontos az emberek közé menni, úgy érzem, szemtől szemben a Jobbik a legerősebb a parlamenti pártok közül" - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjúban.
Másfél év alatt nyolcmilliárd forint folyt be az államkasszába az alkalmi és idénymunkásoknak köszönhetően - írja a Magyar Nemzet a NAV adataira alapozva.
Budapest vezetése szerint nem lesz per az MKB Bank keresetéből, amelyet a pénzintézet a CET-beruházás miatt nyújtott be a fővárosi önkormányzat ellen - írja a Magyar Nemzet.
Hűtlen kezelés, sikkasztás és adócsalás gyanújával ismeretlen elkövető ellen tett büntetőfeljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a legfőbb ügyésznél a MÁV karbantartó bázisának áthelyezése kapcsán - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Több volt egyetemi vezető - köztük két alezredes és egy civil közalkalmazott osztályvezető - is érintett lehet a nemzetvédelmi egyetem korrupciógyanús ügyeivel kapcsolatos nyomozásban - írja a Magyar Nemzet.
A Balsai-jelentés elkészítésében közreműködő nyugalmazott büntetőbíró szerint a rendőrök olyan sok lőszert használtak fel 2006. október 23-án, hogy a honvédségnek kellett feltölteni a készletet, az akkortájt készült rendőrségi felvételeket a "brutális őrizetbevételekről" pedig szerinte megsemmisítették - írja a Magyar Nemzet.
Reménytelennek tartják a helyzetüket a fizetésképtelen devizaadósok, így a legtöbben még azokkal a lehetőségekkel sem élnek, amelyekkel könnyíthetnének gondjaikon - írja keddi számában a Magyar Nemzet.
Egy tartalékos-zászlóaljat hozna létre a Honvédelmi Minisztérium, századonként egy-egy tűzszerészszakasszal. A tűzszerészek külföldön is munkát vállalhatnának, például aknamentesítést végezhetnének – írja a Magyar Nemzet.
További kompromisszumokra nem hajlandó a bírók nyugdíjkorhatárát érintő kötelezettségi eljárásban a magyar kormány - írja a Magyar Nemzet egy kormányzati tisztségviselőre hivatkozva.
A korrupciós kockázatokra figyelő antikorrupciós felügyelők alkalmazását javasolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a közszférában a korrupcióellenes javaslatcsomagjában.
Megérkezett az Alkotmánybíróságra (AB) a kormány beadványa, amelyben az alaptörvény értelmezését kéri arról, hogy uniós nemzetközi egyezménynek minősül-e a Brüsszelben jóváhagyott pénzügyi paktum - írja a Magyar Nemzet.