Neil Armstrong a Hold felszínén. Két és fél óra az örökkévalóságnak © NASA

Az űrhajós 1930. augusztus 5-én született az Ohio állambeli Wapakoneta városban. A koreai háború alatt a légierőnél szolgált, pilótaként 78 harci bevetése volt, több kitüntetésben is részesült. Leszerelése után repülőmérnöki, majd űrmérnöki diplomát szerzett a Dél-kaliforniai Egyetemen. Ezután a NACA (az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA elődje) alkalmazta, s tesztpilótaként több mint ötvenféle repülőgépet próbált ki. Az X-15-ös kísérleti repülőgéppel több mint hatvan kilométer magasra jutott, miközben elérte a hangsebesség 5,74-szeresét (óránként 6400 kilométert). 1962-ben űrhajósjelölt lett a Gemini-program keretében, 1965-ben a Gemini-5 űrhajó tartalék parancsnoka volt.

Egy évvel később a Gemini-8 parancsnokaként járt a világűrben, űrhajójuk elsőként hajtott végre űrrandevút. A kísérlet során az egyik hajtómű meghibásodott, de Armstrong úrrá lett a helyzeten. 1968-ban ismét életveszélyes helyzetbe került, amikor egy holdmodulhoz hasonló szerkezettel végzett próbarepülés során tűz miatt katapultálnia kellett, de ezt a kalandot is ép bőrrel megúszta. Egy évvel később őt választották a Holdra szállást végrehajtó Apollo-11 űrhajó parancsnokának.

Az amerikaiakat heves vágy fűtötte, hogy „visszavágjanak" a Szovjetuniónak az űrhajózás terén. A szovjetek bocsátották fel az első mesterséges holdat, és szovjet volt az első űrhajós is (Jurij Gagarin), a szovjet propaganda-gépezet pedig alaposan kihasználta a lehetőséget a kommunizmus felsőbbrendűségének bizonyítására. John Kennedy elnök 1961-ben bejelentette, hogy az Egyesült Államok az évtized végéig embert juttat a Holdra, s a program megvalósítása érdekében óriási erőforrásokat mozgósítottak. A Mercury-, majd a Gemini- után beindították az Apollo-programot, a háromszemélyes űrhajócsaláddal a már a holdraszálló egységet, a holdkompot tesztelték. A 10-es számú Apollo már a Hold közelében tesztelte a holdraszállást, a manővert élesben az Apollo-11-nek kellett végrehajtania.

Armstrong a Hold-misszió idején. Kockázati tényező © NASA

Az Apollo-11 1969. július 16-án, 14 óra 34 perckor indult el, fedélzetén Neil A. Armstrong parancsnokkal, Michael Collins és Edwin E. Aldrin űrhajóssal a Hold és a történelem felé. A parancsnoki kabin, a műszaki egység és a holdkomp egy száz méternél is magasabb Saturn-V hordozórakéta orrában kapott helyet. Az űrhajó két és fél órát keringett a Föld körül, majd Hold felé vezető pályára állították és washingtoni idő szerint július 19-én 22 óra 49 perckor pályára állt a Hold körül. Armstrong és Aldrin 20-án átszállt a Sas (Eagle) névre keresztelt holdkompra és megkezdte a Holdra szállást.

A művelet majdnem meghiúsult, mert a landolásra a Nyugalom Tengerének nevezett, a Földről síknak tűnő tájat szemelték ki, közelebbről azonban kiderült, hogy azt kövek és kráterfalak teszik veszélyessé. Már csaknem elfogyott a kétpercnyi manőverezésre elég üzemanyag, amikor végre alkalmas helyet találtak és jelenthették a houstoni irányító központnak: A Sas leszállt. Július 20-án, vasárnap este washingtoni idő szerint 22 óra 56 perckor (közép-európai idő szerint 21-én 3 óra 56 perckor) lépett Neil Armstrong személyében az első ember idegen égitest felszínére, s hangzott el a híres mondat: „Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek." Húsz perccel később Aldrin is csatlakozott hozzá, a két űrhajós kitűzte az amerikai zászlót, talajmintát vett, elhelyeztek néhány műszert, egy ottlétüket megörökítő táblát és emlékérmeket az elhunyt űrhajósok emlékére. A két és fél Holdon töltött óra nagyobb részében csak sétálgattak, futkároztak és „ugrándoztak". Ezután visszaszálltak a Holdkompba, startoltak és összekapcsolódtak az anyaűrhajóval.

Három nappal később, július 24-én a Hawaii-szigetek közelében a parancsnoki kabinnal sikeresen leszálltak a Csendes-óceánon. A Hornet anyahajó fedélzetén Richard Nixon amerikai elnök várta őket, de a hősöket azonnal biológiai védőruhába öltöztették és karanténba zárták, hogy az esetleges holdi baktériumokat izolálják. Augusztus 12-én „szabadultak", miután kiderült, hogy a Holdon nincs élet.

Neil Armstrong manapság. Messze a nyilvánosságtól © AP

A Holdra szállásnak akkor 528 millió ember lehetett szemtanúja az egyenes tévéközvetítésnek köszönhetően. Ennek ellenére újra és újra felröppen a hír, hogy „senki nem járt a Holdon". A kételkedők szerint a felvételek Nevadában, egy titkos laboratóriumban készültek a NASA megrendelésére, bizonyítékként a csillagok hiányát, irreális árnyékokat és a porban a hajtóművek által hagyott kráterek hiányát hozzák fel. A nagy átverés hívei azt állítják, a holdkomp olyan gyatra alkotmány, amely a valóságban sose repülne, a visszaszálló egységet pedig egyszerűen kilökték egy magasan szálló repülőgépből.

Az viszont egész biztosan a városi legendák közé tartozik, hogy Armstrongnak a Holdra lépve második szava az irányító központ megdöbbenésére a „Sok szerencsét, Mr. Gorsky" lett volna. Először azt hitték, egy rivális szovjet kollégáját üdvözli, de ilyen nevű illetőt nem találtak. Aztán állítólag – 26 év után – egy interjúban magyarázatot adott: gyerekként egy bizonyos Gorsky nevű szomszéd kertjében hallotta, amint Mrs. Gorsky azt üvölti férjének: „Orális szex? Majd ha a szomszéd fiú a Holdon jár!" A kacsa 1995-ben jelent meg az interneten és azonnal felkapta a sajtó, maga a főszereplő Armstrong is egy tévéműsorban hallotta először.

Visszatérve a Földre, Armstrong megvált a NASA-tól, a cincinnati egyetem oktatója lett és maradt 1979-ig. Jelenleg szülővárosában él, telefonját titkosíttatta és kerüli a nyilvánosságot. Számtalan kitüntetéssel halmozták el, és a Holdra szállás helyszínén egy kis kráter viseli nevét.