szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A magyar gyerekek internetezési és fogyasztási szokásait, valamint az online reklámokhoz való hozzáállását vizsgálja az NRC Piackutató felmérése.

 
 
A mai gyerekek jelentős része számára a világháló használata mindennapos dolog, ráadásul az internetezők között meglehetősen nagy arányt képviselnek a fiatalkorúak - derül ki az NRC Piackutató felméréséből. Bár a 14 év alatti internetezők számáról még nem állnak rendelkezésre adatok, az ismert, hogy a 14-17 évesek közel 80 százaléka internetezik, és a 14 évesnél idősebb internetezők közel egyötöde ebből a középiskolás korú csoportból kerül ki. Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója szerint ez is arra utal, hogy nem kaphatunk teljes képet az internetezőkről, ha nem tudunk semmit a világhálót rendszeresen használó gyerekekről.

„A most induló online felmérést az NRC kísérletnek is tekinti, mivel jelenleg nem csak a célcsoport internetezési szokásairól nincsenek információink, hanem arról sem, hogy a gyerekek elérhetőek-e egy online kutatással, és hajlandóak-e válaszolni a kérdésekre. Ha néhány ezren kitöltik a kérdőívet, akkor elegendő adatunk gyűlhet össze ahhoz, hogy korcsoportokra bontva is vizsgálhassuk a 14 év alatti internetezőket” – emelte ki a szakember, aki hangsúlyozta, hogy a gyerekek a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kizárólag szülői felügyelet mellett vehetnek részt a felmérésben. „Csak azokat a kérdőíveket tekintjük érvényesnek, amelyen a szülő megadta a nevét és az elérhetőségét abból a célból, hogy utólag ellenőrizhessük, valóban az ő engedélyével és a felügyelete mellett történt a válaszadás” – nyilatkozta az adatok megbízhatóságával kapcsolatban Kurucz Imre, aki kiemelte, hogy a kutatásban való részvétel azt is segíti, hogy a szülők jobban megismerjék gyermekeik internetezési szokásait.


 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Vélemény

Mit tegyünk az internetre feltett szeméttel?

Meleghegyi Tamás a nagy amerikai komputercég, a szoftverek előállítására specializálódott óriáscég, a CA (azelőtt: Computer Associates) magyarországi irodájának vezetője. Mindig is információs technológiákkal foglalkozott, jól ismeri az internetes megjelenések műszaki hátterét. Őt kérdeztük, miként lehetne megszabadulni a gyűlöletbeszédet terjesztő, uszító, időnként fegyveres harcra buzdító, a demokrácia alapintézményeit támadó portáloktól?

BBC Tech

Mennyit internetezünk havonta?

Több mint 122 millió tizenöt évesnél idősebb európai használja naponta az internetet otthon, a munkahelyén vagy az irodában – derül ki egy jelentésből.