Hackerekről hallva, a legtöbb embernek a filmek jutnak az eszébe (például a Komputerkémek vagy mondjuk a Kardhal), a kissé jobban értesültek esetleg bedobják Kevin Mitnick nevét. Ha azonban szóba kerül „Zap kapitány”, legfeljebb egy rajzfilmhősre asszociálnak, pedig nem akárkiről van szó, Captain Zap, illetve polgári nevén Ian Arthur Murphy a közvéleményt és a szakmát leginkább megosztó számítógépes szakember, sokak szerint a világ első hackere.

Akitől Ian a „nevét” kölcsönözte

Ian gyerekkora nem sokban különbözött kortársaiétól, jómódú család kissé elkényeztetett csemetéjéről van szó. Hősünkről azonban hamar kiderült, hogy nem fér a bőrébe, kamasz fejjel, a hetvenes években már meglehetősen viharos életet él: számláját betörés, csalás, bolti lopás terheli. Amúgy a számítástechnikával is ekkor kerül kapcsolatba, mégpedig meglehetősen fura kapcsolatba: rábeszéli volt diáktársait, hogy lopják el a középiskola számítógépeit, s nyissanak hardverüzletet. A masinákról eltávolították a szériaszámot, s minthogy megfelelő árat szabtak a gépeknek, beindult az üzlet (s a fiúk markát búsás haszon ütötte). E remek élet persze nem tartott túl soká, a srácok nem kerülhették el a lebukást. Iant ez egyszer a szülei megmentették a komolyabb büntetéstől, viszont – érezve, hogy nem bírnak fiúkkal – eltanácsolták otthonról, pontosabban elküldték a haditengerészet kötelékébe. Iant persze nem akármilyen fából faragták, ő azután nem hódolt be feletteseinek, végül alkalmatlanságára hivatkozva le is szerelték.

Még ugyanebben az évben pár barátjával létrehoztak egy „fedőcéget”, amelyik nem csinált semmit, viszont – érdekes módon – az Egyesült Államokban létező lehető legjobb hitelbesorolást, a Triple-A creditet kapta. Ezzel a cég számítógépeket vásárolt hitelre, több mint kétszázezer dollár értékben. A hitelt persze sosem fizették vissza, s amikor két évvel később az ideges hitelezők megjelentek a cég székhelyén, azt hitték, rossz címet kaptak. Az iroda ugyanis pontosan úgy festett, mint egy középosztálybeli családi ház, ráadásul az ajtót egy jól szituált hölgy, Mary-Ann, Murphy idős anyukája nyitotta ki, aki készségesen megmutatta a váratlan vendégeknek, hogy itt bizony egy darab számítógép sincsen, valamint fogalma sincs róla hol található jelenleg Ian…Végül barátságosan kitessékelte az akkor már az őrület szélén álló hitelezőket. A hölgy nem füllentett: hősünk ekkor ugyanis már Oregon államban volt, ahol egy igen rövid házasságot kötött (közben elítélték lopott ingatlannal való üzérkedésért, de ezer dollár büntetéssel megúszta), első feleségétől ügyesen kicsalt több mint százezer dollárt, majd elvált.

Unatkozni ezután sem volt ideje, 1981-ben ugyanis behatolt az AT&T számítógépes nyilvántartásába és… átállította az órát ! Így akik csúcsidőben telefonáltak, azoknak az éjszakai, kedvezményes tarifával számlázott a szolgáltató, akik viszont spórolni akartak és este hívogatták a rokonokat, azoknak csúcsidős tarifát kellett fizetniük. Ez elsőre elég mókásnak hangzik, azonban a több tízmilliós előfizetői tábort alapul véve már nem annyira vicces. Így gondolta ezt a Reagen kormányzat is, s a megkárosított telefonszolgáltató, valamint a közvélemény nyomására bevezette a „számítógépes bűnözés” fogalmát, és rögtön ítéletet is hozott Ian Murphy ellen. Hivatalosan tehát Zap kapitány volt az első, akit számítógépes bűncselekmény miatt marasztaltak el: 1000 órányi közmunkára, valamint két és fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Alig pár hónappal később megalapította első tanácsadó cégét, ahol a tizenkét alkalmazott között megtalálható volt két legjobb barátja. De nem akármilyen barátok: egy bombaszakértő és egy különleges ügynök, ez utóbbi a visszavonulása előtt túszszabadító akciókban vett részt…

CIA-ügynök?

CIA-ügynök?

Vagy így, vagy úgy, egyvalami látszik bizonyosnak: Murphyvel nem jó kikezdeni. Amikor 1996-ban a Boston Globe megjelentetett egy meglehetősen elmarasztaló cikket Zap kapitányról, Murphy először egy válaszcikkel akart reagálni… Amikor ez nem sikerült (a Globe további „támadásokat” indított), akkor nemes egyszerűséggel elballagott a főszerkesztő házához, és felgyújtotta az ingatlant , így adva hangot neheztelésének. A rendőrség persze elkapta, ám Ian átadott egy papírt, amelyen az állt, hogy ő sajnos beszámíthatatlan, így nem büntethető. A kirendelt szakértő azonban megállapította hogy erről szó sincsen, ennek ellenére azonban elengedték. 1998-ig számos bűncselekményért próbálták elítélni (autólopás, betörés, ittas vezetés, valamint rengeteg verekedés), mégis valahogy mindig megúszta az igazi büntetést. És éppen ebben látják bizonyítottnak igazukat a CIA-elmélet érvelői: a neten mai napig zajlik a vita arról, hogy Ian valójában ügynök-e, avagy csak egy paranoid bűnöző. Amennyiben bűnöző, akkor szinte érthetetlen, hogyan engedhetik neki, hogy előadásokat és oktatásokat tartson terrorizmus ellenes tárgykörökben, illetve gyilkosságok felderítésében segédkezzen - ha viszont ügynök, akkor miért követett el ennyi bűncselekményt?

Akár CIA-ügynök volt, akár csak egy piti kis bűnöző, egy valami bizonyos: első lett valamiben, még ha ez az elsőség meglehetősen kétes dicsőséggel is jár együtt.
Iannal kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Vannak, akik tudni vélik, hogy kapitányunkat valójában nem is rakták ki a katonaságtól, ellenben a CIA-hoz került. itt mint elektronikai szakértő és biztonsági tanácsadó tevékenykedett - ezt megerősíteni látszik, hogy mind a mai napig foglalkoztatják tanácsadóként, kormányzati cégek és magáncégek egyaránt (IAM Secure Data Systems néven saját céget üzemeltet, napi díja ötezer dollár). Sokak szerint Murphy egy „covert” CIA szakértő, aki kisebb-nagyobb bűncselekményekkel fedezte magát . A másik oldal viszont egyszerű bűnözőnek tartja, s úgy vélik, soha nem dolgozott a kormánynak (az azóta nyugdíjas korú Murphy mára visszavonult, és csak tanácsadással foglalkozik.)