Nos, semmi esetre sem úgy, mint az igazán maradandó zenei művek. Míg utóbbiak létrejöttében képzett zenészek, zeneszerzők, szövegírók és énekesek vesznek részt, a slágerdömping műanyag-zenéi általában egy-két ember által szólalnak meg. Valaki beül a stúdióba, bekapcsolja a többmilliós sampler- és hangmodul-parkot, elindítja a dobgépet (tukci-tukci), majd félóra múlva készen is van a sláger. Eddig az egyetlen „emberi” tényező az énekes volt – az egyetlen, akit nem tudott helyettesíteni a számítógép. Mindezidáig...
Persze próbálkozások már voltak, gondoljunk csak Cher „Believe” c. slágerére, amikor is a világhírű énekesnő hangját direkt „behúzták”, ezáltal előállítva azt a robotszerű hangot, amit a sok utánzó (köztük az emiatt elhíresült Eiffel65) lelkesen átvett. A Yamaha találmánya azonban sokkal több ennél... A Vocaloid névre hallgató eljárást először 2004 márciusisában, a frankfurti zenei vásáron mutatták be - a szoftver népszerűsége azóta töretlen, bár mivel csak stúdiókban fordl elő, valószínűleg nem nagyon látjuk - csak halljuk (ha figyelünk). A Vocaloid lényege, hogy egy egyszerű C++-ban megírt szoftver gyakorlatilag bármit el tud énekelni női vagy férfi hangon, anélkül, hogy a hallgatóban tudatosulna, hogy egy „gépet” hall. Az érdeklődés mondhatni jelentős volt, így rá egy évre már meg is jelentek a külsős fejlesztők által készített Vocalizer alkalmazások, köztük például Lola, aki a Zero-G cég terméke és valójában nem is létezik. Ennek ellenére ő egy énekesnő, és mi tagadás gyönyörű hangja van.
Dobolt, gitározott és énekelt: a hangmérnök.
A Yamaha honlapján található demó-anyagok letöltése után állkapcsunk valószínűleg a szőnyegbe csapódik majd. A minőséggel és profizmussal tehát nincs gond. Maradnak az erkölcsi aggályok. A lemezkiadóknak persze kapóra jön, ha megspórolják egy háromtagú vokál vagy egy énekesnő fizetését – de nekünk, hallgatóknak, vajon mi lesz a sorsunk?
Nos, sorsunk nem sokat változik: zenei téren eddig is át voltunk verve (vagy azt hittük, Britney Spears tényleg maga írja számait a zongora előtt, mint anno Freddie Mercury?). Műénekesek énekeltek eddig is - gépek által megszólaltatott és profi szakemberek patikamérlegén keresztül adagolt zenékre. A különbség pár éven belül csak annyi lesz, hogy már énekelni sem fognak. Mármint a stúdióban sem, merthogy színpadon amúgy sem jellemző mostanában rájuk eme tevékenység. A 80-as években jött a dobgép, és eltüntek a dobosok, a 90-es években jöttek a samplerek és eltűntek a vonósok, fúvósok, mostánában a gitárosok is (igen, Modjo híres „Lady” c. számában, vagy a Miami Vice főcímzenéjében az nem gitáros, hanem sampler). Nemsokára eltűnnek az énekesek is – a kérdés csak az, hogy egy-egy lemez felvételénél, a hangmérnökön és a produceren kívül, ki marad a stúdióban. Nos a válasz egyszerű. Csak a gépek maradnak. És örüljünk, hogy egyenlőre csak a stúdiókban.
Utóirat: Bocsáss meg drága Freddie Mercury, hogy nevedet egy oldalon mertem említeni Britney-vel. Többet nem fordul elő.
