XP tipp: hibernálás egérkattintásra

A hibernálás egyike a Windows XP energiagazdálkodási lehetőségeinek.

  • techline.hu techline.hu
XP tipp: hibernálás egérkattintásra

A hibernálás egyike a Windows XP energiagazdálkodási lehetőségeinek. Ha ezt választjuk, akkor a merevlemezre kerül a memória tartalma, elsötétül (kikapcsol) a képernyő, majd kikapcsolódik a merevlemez, s végül a számítógép. Mindez persze nem jelenti a PC teljes kikapcsolását, hiszen amikor újraindítjuk a komputert, a Windows asztal pontosan úgy jelenik meg, mint ahogy a hibernálás előtt volt. Akkor érdemes a gépünket hibernált állapotba küldeni, ha tudjuk, hogy hosszú ideig nem fogunk vele dolgozni, viszont bekapcsoláskor mindent úgy szeretnénk találni, mint ahogy hagytuk. Az alábbiakban megmutatjuk, hogyan érhető el ez az állapot egyetlen egérkattintással.

Mindenekelőtt ellenőrizzük, hogy megengedett-e a hibernálás számítógépünkön. Ehhez nyissuk meg a Vezérlőpultot, majd válasszuk az Energiagazdálkodási lehetőségeket. Itt található a Hibernálás fül. Ha be tudtunk lépni a Hibernálás ablakba, akkor tegyünk pipát a Hibernálás engedélyezése felirat előtti jelölőnégyzetbe, majd kattintsunk az Alkalmazra és az OK-ra.

Engedélyezzük gépünkön a hibernálást

Ezután készítsük el a parancsikont. Menjünk a Windows Asztalra, és kattintsunk rá a jobb egérgombbal. A megjelenő helyi menüben válasszuk az Új/Parancsikon pontot. A következő párbeszédablakban az Adja meg az elem helyét mezőbe írjuk be a következőt (vigyázzunk a space-ekre – mi itt a jobb láthatóság miatt két space-t tettünk, de csupán egyet üssenek be!): rundll32.exe  PowrProf.dll  SetSuspendState. Kattintsunk a Továbbra. A következő ablakban az Adja meg az elem helyét mezőbe írjuk be például, hogy Hibernálás (persze azt is írhatjuk, hogy Jóéjszakát, gépecske!), majd kattintsunk a Befejezésre. Máris megjelent a desktopunkon a Hibernálás (Jóéjszakát gépecske!) nevű parancsikon.
Ha legközelebb hibernálni szeretnénk a gépünket, elég duplán rákattintani erre a parancsikonra. 



Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.