Szabad út a Google-nak a DoubleClick felvásárlásához

„Az, hogy az FTC mellénk állt, fontos üzenetet hordoz: azt, hogy ez az...

  • techline.hu techline.hu
Szabad út a Google-nak a DoubleClick felvásárlásához

„Az, hogy az FTC mellénk állt, fontos üzenetet hordoz: azt, hogy ez az akvizíció nem veszélyezteti a versenyhelyzetet, és a felhasználók javát szolgálja” – mondta Eric Schimdt, a Google elnök-vezérigazgatója. „Reméljük, hogy az Európai Bizottság is hamarosan erre a következtetésre jut. Biztosak vagyunk abban, hogy e megegyezés révén ügyfeleink több releváns hirdetéshez juthatnak, a hirdetők szélesebb spektrumból választhatnak, és a weboldal-tulajdonosoknak is több lehetőség áll majd rendelkezésére.”

Az Ausztrál Fogyasztóvédelmi és Versenyhivatal korábban már jóváhagyta az ügyletet és a három brazíliai szabályozó hatóság egyike kifejezetten szorgalmazta az üzlet megkötését. A Google azonban addig nem zárhatja le a tranzakciót, amíg az Európai Bizottság – amely jelenleg még vizsgálja az ügyet - is rá nem bólint.

A FTC által ma közéette véleményezésben a testület egyértelműen kifejezte, hogy nem tart semmilyen létező vagy potenciális kockázattól, amely a piaci versenyt akadályozná. A Google és a DoubleClick egymást kiegészítő tevékenységet végeznek, nem tekinthetők versenytársaknak. A Google jelenleg elsődlegesen szöveg-alapú hirdetések értékesítésével foglakozik, míg a DoubleClick főként a weboldalakon elhelyezett hirdetések terjesztésére és dokumentálására koncentrál. A DoubleClick nem vásárol és nem értékesít hirdetéseket, sem hirdetési felületeket. Ezzel szemben egy olyan technológiát biztosít, amellyel a hirdetők és weboldal-tulajdonosok - az egymással való megegyezés alapján -  hirdetni tudnak, illetve ezen hirdetésekhez kapcsolódó statisztikai adatokat szolgáltat számukra.

A Kereskedelmi Bizottság a leiratban azt is hangsúlyozta, hogy az online reklámszolgáltató piacon hatalmas a verseny, a Google DoubleClick-akvizíciója csak egy a közelmúlt ügyletei közül. Az elmúlt hónapok során az online hirdetési iparágban számos nagyméretű tranzakciót jelentettek be: A Yahoo felvásárolta a Right Mediát, az AOL az ADTECH-et és a TACODA-t, a WPP Group a 24/7 Real Mediát, míg a Microsoft hat milliárd dollárért megvette az aQuantive-ot, majd az AdECN-t.

Noha az FTC véleményezésében azt is hozzátette, hogy adatvédelmi aggályok nem játszottak szerepet a fúzióval kapcsolatos vizsgálatukban, Eric Schmidt fontosnak tartotta hangsúlyozni a felhasználók adatainak biztonságát.

„Az adatvédelemi kérdés számunkra nem a DoubleClick felvásárlásával vált fontossá – mondta Schmidt. „A kezdetektől fogva elkötelezettek vagyunk felhasználóink adatainak védelme mellett, és a továbbiakban is dolgozunk azon, hogy adataik teljes biztonságban legyenek és megőrizhessük bizalmukat.”

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.