Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Microsoft amerikai számítástechnikai óriás a hét végén visszavonta a Yahoo! internetes cégre adott vételi ajánlatát, a két fél nem tudott megegyezni az átvételi árban.
A Microsoft egyes jelentések szerint már több mint 47 milliárd, más értesülések szerint bő 46 milliárd dollárt adott volna a Yahoo!-ért, de az ezt kevesellte, legalább 53 milliárdra értékelte magát. Pedig a Microsoft a Yahoo! részvények jelenlegi értéke felett több mint 10 százalékot kínált, még pénteken is srófolt ajánlatán, és a mintegy három hónappal ezelőtt tett első ajánlatának közel kétszereséig jutott el.
Steve Ballmer, a Microsoft első számú embere a hét végén azzal zárta le az ügyet, hogy a Yahoo! követelése nem ésszerű, a Microsoft részvényesei és dolgozói érdekében visszavonják ajánlatukat.
Az üzlet első számú célja a több mint évi 40 milliárd dollárt érő online hirdetési piaci részesedés növelése lett volna. Ezen a piacon a Microsoft részesedése 6 százalék körüli, a Yahoo!-é 14 százalék, míg a vezető cégé, az ugyancsak amerikai Google-é 30 százalék körüli.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.