szerző:
techline.hu

Elég egy mókás, vagy komolynak szánt de mókásan elsült videó...

Elég egy mókás, vagy komolynak szánt de mókásan elsült videó, egy blogbejegyzés vagy egy fotó és máris kész az internetes hype, a világhír felkap valakit és milliók nevetnek, vagy sajnálkoznak rajta, a föld minden pontján. 

Sok ilyen „netes híresség” van: az egyik például Matt, a Where the Hell Is Matt  videók sztárja. Matt nem csinált mást, mint előadta bolondos táncát, tette azonban ezt mindig a világ egy másik pontján, körbetáncolva a földgolyót. A tánc idétlen, Matt vigyora még idétlenebb, mégis ő lett a béke és szeretet (valamint a móka) nagykövete. Videóit (mivel már több is van) milliók követik figyelemmel, sőt azóta szponzora is lett, és több TV-showban is szerepelt. Matt nem akart híres lenni, csak feltöltött egy videót: mégis pillanatok alatt az egész világ megismerte őt.

Persze nem Matt az egyedüli, hasonló örületet, és „remixek” százait generált generálta anno a Star Wars Kid (Star Wars kölyök) is, aki annyira dagi és szerencsétlen, hogy rögtön mindenki a szívébe zárta. 

A leghíresebb, és azóta is töretlen népszerűségnek örvendő figura azonban a már-már internetes kultusznak számító Lerooy Jenkins.

Lerooy, egy átlagos figura, aki szabadidejében a World Of Warcraft online szerepjátékban múlatja az időt barátaival. Történt egy napon, hogy játékbeli hőseink (nagyjából negyvenen), összeszedtek egy igen ütőképes csapatot, és hosszas, órákig tartó szervezkedés után elindultak, hogy a legyőzzenek pár félelmetes szörnyet. A dolog sok-sok szervezést és komoly tervezést igényelt (aki játszott már a World Of Warcraft-al az tudja, miről van szó) - végül hőseink elértek egy kulcsfontosságú helyszínhez. A klán vezetője elkezdte kiadni a részletes taktikai utasításokat, és úgy egyáltalán: mind a negyven internetes játékos rém komolyan vette a dolgot… Egy valakit kivéve. Leeeerooy megunta a várakozást és a tervezgetést, (a videón is látható, ahogy unottan ücsörög), majd a stratégiai tanácskozás közepén felpattant, és egy óriási „Lets do this! Lerooooooy Jenkiiiiins” ordítással belevetette magát a szörnyek sűrűjébe. Mindez eredetiben itt látható:

Kis akciójával Leeroy percek alatt tönkretette a több órás szervezkedést és csapatmunkát, hőseink egytől-egyik elhullottak. Az esetről készült videó felkerült az internetre – és Leeroy magánszáma percek alatt egy internetes legenda lett. Hogy miért ordítja valaki a saját nevét miközben bátran (bátran?) nekiesik egy nálánál ötvenszer nagyobb hadseregnek, az rejtély maradt, a „Leeroy Jenkins” felkiáltás azonban azóta is szállóige az internetes játékosok körében, főleg akkor amikor öngyilkos akciókat követnek el. Sőt ha valamin gyorsan túl akarnak esni, akkor azt mondják „okay, lets leroy this”.

És, hogy mennyire híres Leeroy és az ő legendája? Nos lássunk egy kis összefoglalót a teljesség igénye nélkül - a listát akár Paris Hilton is megirigyelhetné!

- egy 2007-es Toyota reklámban is találhatunk hivatkozást Leeroy-ra. (Toyota Tacoma).

- az Aqua Teen Hunger című Playstation2-re megjelent játékban az egyik szereplő következetesen kiabálja, hogy „Leeroy Jenkins”, miközben ellenfeleivel harcol…

- a szintén több milliós felhasználótáborral rendelkező játék, a Guild Wars (a már említett World Of Warcraft konkurrenciája) tartalmaz egy szereplőt, akinek neve „Kilroy Stonekin”. Kilroy a játék több jelenetében „"Kilroy Stonekin!” felkiáltással veti magát a túlerőben levő ellenfelekre…

- 2007 egyik legnagyobb sikerjátékában a Mass Effect-ben, az egyik szereplő neve „Richard L. Jenkins”. Szerepe igen rövid – rögtön a játék elején, társait hátrahagyva csatába veti magát (a kötelező felkiáltással), majd természetesen rögvest elhalálozik…

- az „Adventure Quest” nevű játék tartalmaz egy küldetés, melynek főszereplője egy lovag, aki „Leeroy!” felkiáltással szalad a csatába, az összes résztvevő hirtelen halálát okozva ezzel a manőverrel…

- az eredeti Leeroy videót 2008 május 22-én bemutatta a Howard Stern Show

- a Linkin Park zenekar több videóklippje is az ominózus, eredeti Leeroy videó képsoraival (és a kiáltással) kezdődik.

- a Scrubs című, Golden Globe és Emmy díjas filmsorozat  egyik epizódjában az egyik szereplő hirtelen felkiált: „"Let's do this" majd a saját nevét kiabálva akcióba kezd (nekiesik lemosni kocsija szélvédőjét…)

- a Haze című Playstation3 játékban az egyik karakter „Leroy Jenkins” nevét ismételgetve sírdogál, ha megfelelő módon játsszuk a kampányt.

- a Moonlight című televíziós show záró epizódjában Logan Griffen „Leroy Jenkins” felkiáltással veti magát egy rabszállító autó elé…

- a Big O and Dukes című filmsorozat minden epizódjának végén egy rövid részlet található az eredeti Leeroy videóból.

Leeroy személyesen.

És hogy kicsoda a „nagy” Leeroy? Nos, bár kerüli a nyilvánosságot, az érdeklődők megtudhatnak róla pár apróságot a hivatalos rajongói oldalon  illetve az eddigi egyetlen interjúból, amit Veronica Belmont-nak sikerült készíteni a legendával. 

Andy Warhol híres mondása, miszerint: "a jövőben mindenki híres lehet majd tizenöt percre" tehát valósággá vált. Sőt, Leeroy még a tizenöt percet is sikeresen túlszárnyalta. Lehet, hogy a következő internetes kultusz, akarva vagy akaratlanul Ön lesz, Kedves Olvasó?

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
techline.hu Tech

A világ 10 legrosszabb játéka

A kirobbanó sikerekről mindig hallunk (gondoljunk csak a napokban megjelent GTA IV-re, ami minden eddigi...

A Viszkist megbüntették, aztán ivott egy whiskyt

A Viszkist megbüntették, aztán ivott egy whiskyt

Gyurcsány: nem érdemes a részvételi adatból jósolni

Gyurcsány: nem érdemes a részvételi adatból jósolni

Még nagyobbat nyert a PiS, mint várni lehetett

Még nagyobbat nyert a PiS, mint várni lehetett

Kerpel-Fronius: Az ellenzék elvégezte a munkáját

Kerpel-Fronius: Az ellenzék elvégezte a munkáját

A Fidesz és az ellenzék jelöltje is szavazott már Pécsen

A Fidesz és az ellenzék jelöltje is szavazott már Pécsen

Az ellenzéki Nyirati Klára lett a bajai polgármester

Az ellenzéki Nyirati Klára lett a bajai polgármester