A világ legkisebb külső HDD-je

A gyártó egy Samsung SATA merevlemezt öltöztetett be a 109,8 x 79,5 x 13,5 mm...

  • techline.hu techline.hu
A világ legkisebb külső HDD-je

A gyártó egy Samsung SATA merevlemezt öltöztetett be a 109,8 x 79,5 x 13,5 mm nagyságú tokba, amely így nem sokkal nagyobb, mint a benne rejlő 100 x 69,85 x 9,5 mm-es egység, és 27 százalékkal kisebb, mint a riválisai.

Az XXS néven piacra dobott termék 160, 250 és 320 GB kapacitást kínál, és USB 2.0 interfészen keresztül kapcsolódik a számítógéphez, és ugyaninnen veszi a működéséhez szükséges energiát is.

Ennél kisebb már nem is lehetne a Freecom XXS

Hasonló termékeket gyárt még az Iomega és a Western Digital is, amelyek külső méretüket tekintve 73, illetve 27 százalékkal nagyobbak, mint az XXS.

(forrás: The Inquirer)

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.