szerző:
MTI

Amikor a Ferrari szurkolói kissé fagyosan viszonyulnak a csapat finn Forma-1-es pilótájához, Kimi Raikkönnenhez, arra egyetlen - sovány - magyarázat azért akad. Olaszország és Finnország ugyanis Európa genetikai térképének két ellentétes pontján fekszik.

A Manfred Kayser holland genetikus vezetésével készült modellt a Current Biology című folyóiratban közölték. A 2500 személyből származó, 500 ezer génminta analizálásval készült térkép nagy vonalakban hasonlít a földrajzihoz.

A hatalmas elemzésből kiderül, az európaiak meglehetősen közel állnak egymáshoz - legalábbis genetikai értelemben. A legnagyobb a különbség az északi és déli népek között. Ennek magyarázata a tudósok szerint, hogy a nagy népvándorlások iránya délről, délkeletről északi, északnyugati irányba haladt. A történelem előtti korokban ez háromszor is előfordult: elsőként a korai kőkorszakban, amikor a mai ember megjelent a kontinensen, majd a mezolitikumban - közvetlenül a jégkorszak után -, végül pedig az újkőkorban, a mezőgazdaság elterjedése idején.

A térkép minden kétséget kizáróan azonban két genetikai szigetet tárt fel: egyik oldalon a finnekkel, akik egy szűk embercsoporttól származnak, amely aztán később is megőrizte zártságát, a másik oldalon pedig az olaszokkal. A kutatócsoport szerint az Appennini-félsziget lakóinak több-kevesebb genetikai egységét az Alpok hegyvonulatai őrizték meg, amely nemcsak földrajzi, de genetikai határvonalat is jelent.

A vizsgálat még egy érdekességre is fényt derített: a tejcukor-érzékenységet okozó gén az északi pásztornépekből ötezer éve eltűnt. Míg a többi emberben ötéves kor után "kialszik" a tejcukorbontó enzim termelését indukáló gén, addig a tej megemésztésére képes embertársaink felnőttként is megőrzik genetikailag a "gyermeki" állapotot.

"Az, hogy ilyen mélységben elemezték a kutatók több ezer európai DNS-ét, rendkívül fontossá teszi ezt a projektet, mivel egy ilyen pontos térkép segítséget nyújthat például a genetikailag meghatározott betegségek - mint például a cukorbetegség, a magas vérnyomás vagy az asztma - rizikófaktorainak pontosításában" - magyarázta a munka jelentőségét Giuseppe Novelli, a római Tor Vergata Egyetem genetikusa az olasz hírügynökségnek adott interjúban.
 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Plázs

Géntérképet készítettek a tbc-ről

Dél-Afrikában elkészítették a tébécé egyik baktériumtörzsének géntérképét, s ezzel fontos lépést tettek a fertőző betegség elleni gyógyszerek kifejlesztése felé.

Kult

Elkészült az emberi géntérkép

Ötven évvel az emberi DNS-molekulák szerkezetéről szóló első publikációk megjelenése után hétfőn Washingtonban hivatalosan bejelentették az emberi genom elkészültét. Az Egyesült Államok, Kína, Japán, Németország, Franciaország és Nagy-Britannia állam- és kormányfői közös közleményben erősítették meg a tudományos szenzáció hírét.

Világ

Megfejtették a szarvasmarhák géntérképét

Kutatók megalkották a szarvasmarhák genetikai térképét, s ezzel lehetőség nyílik arra, hogy csökkentsék az állatbetegségek előfordulását, valamint a marhahús- és tejtermékek egészségkárosító hatásait.

MTI Itthon

Géntérképet kérnek Annuséktól

Ábrahám Attila felkérte az athéni olimpián doppingvétségen ért magyar sportolókat és a szintén gyanúba keveredett edzőket, hogy vessék alá magukat annak a laboratóriumi vizsgálatnak, amellyel előállítható a géntérkép.

Szellem

Géntérkép e táj

Az emberi faj afrikai származásának igazolásán túl a rasszizmusellenesség tudományos megalapozásának is tartják a kutatók a népcsoportok genetikai vizsgálatából leszűrt legújabb eredményeket.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem is vizsgálja a Katona József Színházban történteket

A Színház- és Filmművészeti Egyetem is vizsgálja a Katona József Színházban történteket

Mészárosé lett a Gödöllői Tangazdaság az ország legnagyobb pálinkafőzőjével

Mészárosé lett a Gödöllői Tangazdaság az ország legnagyobb pálinkafőzőjével

Szíria ellenséges célpontokra lőtt Damaszkusz felett

Szíria ellenséges célpontokra lőtt Damaszkusz felett

Hivatalosan is elkezdődött a tél: szerdán nyit a Városligeti Műjégpálya

Hivatalosan is elkezdődött a tél: szerdán nyit a Városligeti Műjégpálya

Börtönre ítélték az ittasan két rendőr halálát okozó sofőrt

Börtönre ítélték az ittasan két rendőr halálát okozó sofőrt

Kisiklott egy Budapestre tartó vonat mozdonya Romániában

Kisiklott egy Budapestre tartó vonat mozdonya Romániában