Whittle hosszas magyarázata szerint az univerzum születésének megvolt a saját hangja - függetlenül attól, hogy az iskolában a fejünkbe verték: a vákuumban nem terjed a hang, ergo nem is hallhatunk semmit. Az univerzum ugyanis sokkal kisebb volt méretét tekintve születésének idején, a csillagokat és galaxisokat alkotó anyagok pedig egyfajta forró gáztömeg pedig egy olyan "atmoszférát" alkotott, amelyben a hanghullámok képesek voltak kialakulni és továbbterjedni is.

Hangból születtek © NASA

Ezeket a hangokat emberi füllel természetesen nem lehetett volna hallani: az univerzum születését követő hangorkán ugyanis jó ötven oktávval van az általunk hallható legmélyebb hang alatt: míg a zenei A hang 440 Hz-es, azaz másodpercenként 440-szer rezeg, egy tipikus kozmikus hullám 50 ezer év alatt egyet rezeg csupán. A hullámok hangereje azonban az emberi hallástartományba esik: az elmélet szerint körülbelül 110 decibeles robajról beszélhetünk, ami egy visszafogottabb rock-koncert hangerejéhez közelít.

Ha ezeket a hanghullámokat 50 oktávval feljebb transzponálnánk, hogy hallhassuk is őket: a hang valahol egy robajlás és egy akkord között lenne. A hangok azonban nem tiszták, így tiszta összhangzatról nem is beszélhetünk. A hangmagasságok arányait megnézve azonban megállapíthatjuk, hogy a kozmikus harmóniák mihez álltak a legközelebb: a világegyetem születésének első egymillió évében nagyterces eltérésről beszélhetünk, ami utána lassan egy kisterccé módosul át. Ezt azonban nehezen lehetne hallani, hiszen a világegyetem tágulásának köszönhetően a hanghullámok egyre jobban szét is csúsznak a térben, valamint a hangok egyre jobban mélyülnek a térbeli változás miatt. A hangmagasság és a hangerő egymással fordított arányban vannak, így gyakorlatilag azt is levezethetjük, hogy a világegyetem halkan született és csak az idő múlásával kezdett a hang erősödni.

Drámai változás 400 ezer évvel a világegyetem születése után történik: sziszegésre lehetnek figyelmesek a kozmikus hangok hallgatói, ez pedig olyan kakofón szintekre emelkedik, hogy szinte teljesen el is nyomja az előzőleg hallgató összhangzatokat. Ennek az az oka, hogy az Univerzum lehűlés közben, 5000 F alá csökkenve áttetszővé válik, a gáztömeg pedig ennek köszönhetően terjedni kezd. Ez a gáztömeg engedelmeskedik a világegyetemet alkotó úgynevezett sötét anyag gravitációs vonzásának, amikor pedig az atomi gáz bekerül a sötét anyag közelébe, a hangerő és a hangmagasság jelentősen megemelkedik.

Ezt követően a gáz belezuhan a sötétanyag-csomókba és olyan mértékben sűrűsödik össze, aminek következtében ki is alakul a csillagok első generációja: gyakorlatilag ezek az első csillagok a világegyetem első hangjaiból születtek, írja összefoglalójában Whittle. A kutató oldalán meghallgatható a világ első egymillió évének hangja, 10 másodpercbe összetömörítve, 50 oktávval transzponálva, a biztonság kedvéért állandó hangerőn.