Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Miután a nagy érdeklődés miatt először magukba omlottak a Microsoft szerverei, a cég...
Miután a nagy érdeklődés miatt először magukba omlottak a Microsoft szerverei, a cég úgy döntött, mégsem limitálja a letöltések számát 2,5 millióra, inkább elérhetővé teszi a béta verziót bárki számára, egészen január 24-ig.
A letöltéshez nem kell más, csak egy MSN vagy Windows Live hozzáférés, amelynek segítségével bejelentkezünk, s már tölthetjük is le a 2,5 GB-os ISO képfájlt, amelyet DVD-re írva telepíthetővé válik a Windows 7 béta verziója (a szükséges kódot is megkapjuk, amelynek birtokában rendszer augusztusig használható).
A Windows 7 béta letölthető innen. 32 bites és 64 bites verzióban egyaránt (a béta magyarul nem elérhető).
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.