Az eredmények szerint honfitársaink egy része azért mellőzi az alkoholfogyasztást, mert saját egészségét félti, de akadnak olyanok is, akik személyes kapcsolataik megromlásától tartanak. Leginkább azonban az italozás költségvonzata aggasztja a magyarokat - állapítja meg a Wall Street Journal Europe megbízásából készített felmérés.
Az eredmények azt mutatják, hogy az emberek további 45 százaléka hetente, vagy ennél ritkábban iszik alkoholt. A GfK kutatói szerint a magyarok feltehetően a valósnál kedvezőbb képet kívántak festeni magukról azáltal, hogy a ritkán vagy az egyáltalán nem ivók körébe sorolták magukat.
A nők körében számottevően magasabb (59 százalék) az elutasítók aránya, mint a férfiaknál (28 százalék). Az életkor szerinti csoportosítás alapján elmondható, hogy a nemzetközi trenddel ellentétben Magyarországon elsősorban a fiatal felnőttek állították, hogy sosem isznak alkoholt, az idősebb korosztály tagjai pedig a "ritkábban, mint hetente" kategóriába sorolták magukat.
A kedvelt italok tekintetében Európa egészét vizsgálva nincs igazán különbség a sör- illetve a borkedvelők aránya között, viszont Nyugat- és Kelet-Európa között számottevő az eltérés. Olaszországban, Svájcban, Franciaországban és Belgiumban a bor győzött a sörrel szemben, míg a spanyolok, portugálok, és nem meglepő módon a németek a sörivó nemzetek közé tartoznak, ahogyan az eredmények tanúsága szerint mi, magyarok is.
Magyarországon a megkérdezettek közel fele, 45 százaléka inkább a sört, 35 százaléka a bort választja. A fiatal felnőttek körében népszerűbb a sör, míg a bor és a pezsgő inkább az idősebb korosztály kedvelt itala.
Az Európán kívüli országokban nagyobb népszerűségnek örvendenek az égetett szeszesitalok, különösen Oroszországban, ahol tízből hárman leginkább ezt a szeszesitalfajtát részesítik előnyben.
Arra a kérdésre, hogy milyen hatást vált ki az alkohol elfogyasztása, az európai válaszadók harmada úgy nyilatkozott, hogy az egyáltalán nincs hatással rá. Ezzel szemben a magyarok egyharmada viccesebbnek, 28 százaléka barátságosabbnak, egyötöde inkább fáradtabbnak érzi magát az alkoholfogyasztást követően - olvasható a GfK közleményében.