A hétfői észlelés szerint egy 1981-ben darabjaira szakadt szovjet műhold, a Kozmosz-1275-ös egyik törmeléke közelít az űrállomás felé. Előbb úgy vélték, hogy egy kilométeren belülre is megközelítheti kedden az ISS-t. Később a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a 10 centiméteres űrszemét ennél nagyobb, biztonságos távolságban halad el az ISS mellett. Ennek ellenére továbbra is szorosan követik mozgását. Az elővigyázatosságot az is indokolja, hogy a Discovery amerikai űrrepülőgép a tervek szerint kedden köt ki az űrállomáson.
A múlt héten egy másik űrtörmelék a Föld körül 350 kilométer magasságban keringő bázis közelébe került, és emiatt az ISS háromfős legénységének rövid időre át kellett szállnia az űrállomás mentőcsónakjaként is bevethető Szojuz űrhajóba.
Űrtörmelék közelít az ISS űrállomáshoz
Ismét veszélyesnek tűnő törmelék közelít a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS), ezért hétfőn az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakemberei fontolóra vették, hogy utasítsák-e az ISS legénységét a manőverező hajtóművek beindítására, a pályamódosításra.
