A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Már nem fenyegeti űrtörmelék a Nemzetközi Űrállomást (ISS), s még csak nem is kell a manőverező hajtóművekkel elmozdítani a helyéből - közölték az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakértői.
Az ISS Nemzetközi Űrállomás - elmúlt a veszély © AP |
A múlt héten egy másik űrtörmelék a Föld körül 350 kilométer magasságban keringő bázis közelébe került, és emiatt az ISS háromfős legénységének rövid időre át kellett szállnia az űrállomás mentőcsónakjaként is bevethető Szojuz űrhajóba.
A Discovery legénysége a felbocsátást követő első teljes napot azzal töltötte, hogy kamerákkal és lézerfénnyel ellenőrizte az űrsikló külső burkolatát: űrtörmelékek nem sértették-e fel azt. Ez egy rutinjellegű feladat, amelyet minden űrrepülés alatt elvégeznek a Columbia 2003-as katasztrófája óta.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.