Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az amerikai autógyár a tegnapi nap során mutatta be az egytengelyű járművéről híressé vált Segway-jel közösen kifejlesztett prototípusát.
A The Detroit News értesülései szerint a Personal Urban Mobility and Accessibility vehicle nevű járműről (rövidebb nevén a P.U.M.A.-t) New Yorkban mutatták be, egy nappal a New York International Auto Show sajtószemléje előtt.
A P.U.M.A. a jellegzetes, egytengelyű Segway személyszállítókra emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy két utasnak is jut benne hely, ráadásul szélvédő óvja őket az elemektől.
„Ez az első prototípus, amely még nem túl szép, azonban kiválóan ábrázolja, hogy milyen potenciál rejlik benne” – nyilatkozta a Detroit Newsnak Chris Borroni-Bird, a General Motorsl fejlett technológiákat alkalmazó koncepcióautókért felelős részlegének igazgatója. „A mostani feladat, hogy szavatoljuk a teljesítményt, amely jelen pillanatban megvalósíthatónak tűnik technikai és költségvetési szempontból is.”
A P.U.M.A. enyhítheti a nagyvárosok közlekedési terheit © AP |
A következő prototípusokat idén ősztől, illetve 2010 elejétől már tesztvezetésekre is igénybe lehet venni, ám a GM azt ígéri, hogy a New York Auto Shown is bemutat majd vezethető változatokat. Az autógyárban egyelőre még nem döntöttek arról, hogy sorozatgyártásba kerül-e a P.U.M.A.
A jelenlegi változat 56 km/h-s sebességre képes, s kisméretű lítium-ion akkumulátorai egy töltéssel 50 kilométeres utazást tesznek lehetővé. Borroni-Bird szerint ez bőven elég, ugyanis a világ lakosságának fele nagyvárosokban él, s ez az arány 60 százalékra emelkedik 2030-ra. New York városában például az autók átlagsebessége alig 30 km/h, s egy átlagos utazás kevesebb mint 10 mérföld (16 kilométer). Egy, a P.U.M.A.-hoz hasonló városi jármű fenntartása pedig 25-30 százalékkal kevesebb, mint egy hagyományos autóé.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.