szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az egyre növekvő mennyiségű levélszemét már elektronikus levelezésünk normális működését is veszélyezteti. A kéretlen levelek áradatát gyakran saját magunk indítjuk el. Ennek megakadályozására mutatunk be tucatnyi lehetőséget.

Az élet minden területén átveszi vagy már át is vette az elektronikus levelezés a hagyományos posta szerepét – írja a Techline. Hivatalos és pénzügyeinket is ennek segítségével intézzük, így nemcsak bosszantó, hanem kárt is okozhat, ha levélszeméttel telik meg az e-mail fiókunk. A kéretlen levelek véletlenszerűen is érkezhetnek, de nem egy esetben a regisztráció során saját magunk adjuk meg az e-mail címünket. Sok weboldalnál bizonyos szolgáltatásokat csak akkor tudunk elérni, ha megadunk egy létező elektronikus levélcímet, és az ide érkező levélre válaszolva aktiválhatjuk az adott szolgáltatást. A regisztrációk során általában nem olvassuk el azt az apró betűs részt, amivel beleegyezésünket adjuk, hogy a megadott címre a későbbiekben is küldhessenek hírleveleket, tájékoztatókat. Pedig ezekre semmi szükségünk, sőt, ha már sok helyen bejelentkeztünk, akkor naponta számtalan felesleges levelet is kaphatunk.

Ha kíváncsi az ingyenes spamszűrő megoldásokra, olvassa el a Techline cikkét!

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Tech

Honnan tölthetünk le teljes szoftvereket ingyen?

Ezúttal nem a legfrissebb ingyenes alkalmazásokat ajánlja a Techline, hanem néhány remek, régebbi, de nem idejétmúlt, ráadásul ingyen használható teljes verziós grafikai és webszerkesztő alkalmazást gyűjtött össze.

hvg.hu Tech

Ingyenes védelem az USB-n át fertőző vírusok ellen

A számítógépes vírusok egyik válfaja – például a hírhedt Conficker – az USB-s eszközök csatlakoztatásakor aktiválódik, s az adathordozó csatlakoztatásakor fertőzi meg az összes gépet, amelyre rádugják. Mostantól azonban ez a probléma kiküszöbölhető egy ingyenes szoftver telepítésével.

hvg.hu Tech

Merevlemez helyett: hol tárolhatjuk anyagainkat ingyen online?

Persze mindenki ismeri (és használja) a data.hu-t vagy a Rapidshare-et – a piacon azonban ezeknél jóval több szolgáltatás található. A Techline megmutatja, hogy melyik ingyenes fel- és letöltési lehetőséget kínáló oldalakat érdemes használni.

hvg.hu Tech

Jogi alapismereteket tanulhatunk ingyen a neten

Közelebb kell vinni a jogkövető magatartás gondolatát a fiatalokhoz, jelentette ki Kondorosi Ferenc , az Új rend és szabadság kormánybiztosa abból az alkalomból, hogy immár nem csak tankönyv alakban, hanem mindenki által hozzáférhetően megjelent a Jogod van hozzá című mű internetes változata is. A kormánybiztos szerint a fiataloknak szükségük van a jogaik és kötelezettségeik alapos ismeretére ahhoz, hogy azokkal élni is tudjanak.

hvg.hu Tech

Honnan tölthetünk le látványos és ingyenes programokat?

A Techline listájában találhatunk szoftvert, amellyel az OS X Dockját építhetjük be a Windowsba, kenyelmesebbé tehetjük a Google Docs használatát, gyorsíthatjuk a fájlok letöltését az internetről és hangfájlokat konvertálunk.

hvg.hu Tech

Hol találjuk a legjobb ingyenes online alkalmazásokat?

Manapság már nem kunszt beleakadni egy-egy online alkalmazásba az interneten, lassan minden feladatra lesz megfelelő s olyan, amelyet telepítés nélkül, tetszőleges rendszeren, böngészőben használhatunk.

Ónos eső is érkezhet este Magyarországra

Ónos eső is érkezhet este Magyarországra

Az én hetem: Lackfi János zombifesztiválon járt

Az én hetem: Lackfi János zombifesztiválon járt

A Microsoft kiadja böngészőjét az Apple új számítógépeire

A Microsoft kiadja böngészőjét az Apple új számítógépeire