Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ha rá vagyunk szorulva az antibiotikumokra, még otthonunk melegében sem érezhetjük túl jól magunkat. Azonban a világűrben tör ránk a betegség, még abban sem lehetünk biztosak, hogy a bevált medicinák ugyanazt a hatást fejtik ki, mint a Földön. Az amerikai űrügynökség ezért egy kisméretű műhold segítségével vizsgálja, hogy mire számíthatnak a beteg asztronauták.
A Popular Science értesülései szerint a PharmaSat nevű, úgynevezett nanoszatelit május 5-én indult el a kozmoszba az amerikai légierő Minotaur 1 jelzésű rakétájának fedélzetén. A mintegy 5 kilogramm tömegű miniatűr laboratórium segítségével arra szeretnének fényt deríteni, hogy a mikroorganizmusok működését hogyan befolyásolja a súlytalanság, illetve a földitől eltérő egyéb körülmények.
A körülbelül egy nagyobb vekni méretével megegyező PharmaSat kamráiban élesztősejtek életjeleit, növekedését, sűrűségét és általános állapotát érzékelő szenzorok helyezkednek el. A NASA repülésirányítói az indítás után egy órával kapcsolatba léptek a műholddal, s megkezdték a 96 órán át tartó kísérlet-sorozatot, melynek lényege, hogy egyre emelkedő dózisokban gombairtó szerrel kezelték az élesztősejteket.
Miután a PharmaSat levált a Minotaur 1-ről, a Föld felszíne felett mintegy 456 kilométeres magasságban rádiójeleket kezdett sugározni két állomásnak is. Az elsődleges bázis a Menlo Park-i, ahol a repülésirányítók csaknem valós idejű adatokat kapnak, amelyeket a NASA Ames Kutatóintézetébe továbbítanak elemzés céljából. A nanoműhold fél éven keresztül végzi a vizsgálatokat.
Nem nagyobb egy vekni kenyérnél © NASA |
Az élesztő gombásodás elleni kezelésén túl a PharmaSat rögzíti a nyomást, a hőmérsékletet, valamint a gyorsulást, amelynek a sejtek ki vannak téve. A műhold megközelítőleg 27 358 km/h sebességgel kering a Föld körül, ez olyan terhelésnek teszi ki az élesztőt, amelynek segítségével a kutatók közelebbről megismerhetik a gyógyszerek működését és hatékonyságát az űrbéli körülmények között.
„A PharmaSat kísérleteiből olyan lényeges információkhoz juthatunk, amelyekből jobban megismerhetjük az antibiotikumok működését eddig ismeretlen körülmények között” – nyilatkozta a Popular Science-nek David Niesel, a vizsgálatban résztvevő University of Texas orvosi karának kutatója.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.