szerző:
MTI

A HIV-fertőzés ellen nem sikerült vakcinát előállítaniuk, ezért kerülőutat választottak amerikai kutatók az AIDS elleni küzdelemben. Az új módszer állatkísérleteinek eredményeiről a Nature Medicine szakfolyóirat online változatában számoltak be.

Miután az emberi szervezet természetes immunrendszerét működésbe hozó vakcina kifejlesztésével kudarcot vallottak a HIV-fertőzés esetében a kutatók, kerülőutat választottak: egy olyan gént juttattak be izomsejtekbe, amely a HIV-vírus ellen védő antitestek termelésére készteti azokat. Miután az új módszer működött egerekben, majmoknál is kipróbálták.

Philip R. Johnson és philadelphiai kutatócsoportja a majomkísérleteket eredményesnek találta: a kilenc kezelt főemlős védett lett, a hat kezeletlen mindegyike megfertőződött. Johnson azonban hangsúlyozta, hogy az állatkísérletek sikerétől még hosszú út vezet az embernél is használható módszer kidolgozásáig.

A fertőzéseket megelőző védőoltások az emberi szervezet természetes immunválaszán alapulnak, amely során antitestek termelődnek és később "felismerik" a támadó ágenst. Ez a megközelítés azonban úgy tűnik, nem működik a HIV-vírus elleni védelem esetében. Johnson és társai ehelyett egy fehérjét használtak, amelyről azt gondolták, hogy "leszereli" a HIV-vírust.

Az immunoadezin elnevezésű, antitestszerű fehérje képződését kódoló DNS-darabkát egy szállítóvírus segítségével juttatták be az állatok izomsejtjeibe. Az izomsejtek termelték ezután a védő hatású fehérjét. A sikeres egérkísérletek után kilenc majomnál alkalmazták az eljárást, a kontrollcsoport pedig hat majomból állt.

Egy hónappal a kezelés után az összes majmot kapcsolatba hozták a vírus majmoknál előforduló változatával, a SIV-vel. Egyetlen immunizált majomnál sem fejlődött ki az AIDS-betegség, a fertőzöttség enyhe jeleit is csak háromnál tapasztalták. Még egy év elteltével is magas volt a védő antitestek szintje az immunizált majmok vérében, a kontrollcsoportban viszont ugyanezen idő alatt a hatból négy majom elpusztult.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Shake

Óvszer nélkül szexelt a HIV-pozitív sztárral

Németországban őrizetbe vettek egy hírességet, amiért évek óta védekezés nélkül élt szexuális életet több férfival is, holott tisztában volt vele, hogy HIV-fertőzött.

MTI Plázs

HIV-kampány: egymillió embert tesztelnek

Világszerte egymillió ember kérhet HIV-tesztet az AIDS világnapja alkalmából, Magyarországra kétezer ingyenes teszt érkezik - mondta Újhelyi Eszter, a Nemzeti AIDS Bizottság főtitkára.

Hét nap

Több a HIV-pozitív

Kevés ok volt az ünneplésre 1988-ban, az első AIDS-világnapon, most, a huszadikon már határozott eredményekről adtak...

hvg.hu Tech

HIV-gyógyszerektől állnak be a dél-afrikai fiatalok

Nem éppen rendeltetésszerűen használják a dél-afrikai fiatalok a HIV-vírus kezelésére felírt gyógyszereket - értesült a meglepő hírről a BBC. A tinédzserek ugyanis a porrá tört anyagot fájdalomcsillapítókkal vagy marihuánával keverik össze és azt szívják el. Akik nem tudják megvenni a koktél alapanyagát, azok egyszerűen ellopják.

Szijjártó: 160 millió dolláros programot indítanak magyar cégeknek Laoszban

Szijjártó: 160 millió dolláros programot indítanak magyar cégeknek Laoszban

Gyurcsány Ferenc zombiseregével riogat a Ripost

Gyurcsány Ferenc zombiseregével riogat a Ripost

Trump büntetéssel sújtja a kubai belügyminisztert és két fiát

Trump büntetéssel sújtja a kubai belügyminisztert és két fiát

Sok milliárd ment el rá, mégis egy helyben topog az egészségturizmus

Sok milliárd ment el rá, mégis egy helyben topog az egészségturizmus

Ilyen buszokkal szállítják mostantól a rabokat

Ilyen buszokkal szállítják mostantól a rabokat

Összeütközött két gép a frankfurti repülőtéren

Összeütközött két gép a frankfurti repülőtéren