A mintegy 4 hektárnyi területet teljesen feltárják, így a tervezett 30 helyett legalább 60 napig tart az ásatás - tájékoztatta szerdán az MTI-t Pál Gabriella, az ásatást vezető régész. Bár a megelőző feltárás kezdete óta csupán két hét telt el, a falak alapzatán kívül találtak már római pénzérméket, bronz csattöredékeket és ép térdfibulát - tette hozzá. Előkerült a rómaiak luxuskerámiájának tartott, feltehetően Germániában gyártott terra sigillata egy darabja, de az ásatások során vas- és bronzkori kerámiákra, Árpád-kori pénzérmékre is bukkantak.
A szakemberek feltételezése szerint a falmadványok vagy egy önálló villagazdasághoz, vagy a szomszédos, még feltáratlan területhez tartoznak. A szomszédos területről az ELTE Régészettudományi Intézetének térinformatikai laborja a közelmúltban készített légi felvételeket. Azok alapján sejteni lehetett, hogy a felszín alatt egy római villa főépülete található - közölte Bartus Dávid, az intézet munkatársa. Mint mondta, a falak felett kevesebb a termőföld, így alacsonyabbra nőtt a búza; a vetésben a növényzet jól mutatja az épület körvonalát.
Az pedig a feltárások után derül ki, hogy a villagazdaság falmaradványai érdemesek-e megőrzésre, és ha igen, hogyan lehet konzerválni őket - magyarázta a helyszínen Lencsés Zsuzsanna, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal régészeti felügyelője.
Késő római villagazdaság maradványai Vértesszőlősön
Az eddigi leletek alapján egy III-IV. századi, késő római villagazdaságra bukkantak Vértesszőlős határában a Tatabányai Múzeum munkatársai.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.