Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az Atlantis űrrepülőgépnek a viharos időjárás miatt egyszer meg kellett kerülnie a Földet, nem tudott leszállni múlt hét vasárnap délután a floridai Cape Canaveral űrközpontban, így később, a kaliforniai Edwards légitámaszponton landoltak végül az űrhajósok.
Az MSNBC híradása szerint szabadidejükben még a Földről hozott filmeket szerették volna megnézni laptopjaikon, azonban kiderült, hogy laptopjaikra nincs olyan program telepítve, amivel DVD-ket tudnának nézni. Ez a feladat a NASA mérnökein is kifogott: egy órán át hiába próbálták távolról megoldani a problémát, csődöt mondtak.
Minderre John Grunsfeld űrhajós csak azt a rádióüzenetet küldte, hogy elfoglalják majd magukat más módon, a landolást követően pedig valószínűleg moziba fognak menni, pótolva az űrben kihagyott filmnézést.
Atlantis: az űrteleszkópot megjavították, a DVD kifogott rajtuk
Nem várt technikai problémával találkozott az Atlantis űrrepülőgép legénysége pénteken, derült ki az MSNBC híradásából. Hiába javították meg ugyanis a Hubble űrteleszkópot, laptopjaikkal nem kerültek közös nevezőre.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.