A napfolt a környezeténél alacsonyabb hőmérsékletű, ezért sötétebbnek tűnő terület, kialakulása a Nap mágneses terével magyarázható. Mérete a 300 kilométer átmérőjű pórustól a több millió négyzetkilométer területű képződményekig változik, élettartama annál rövidebb, minél kisebb a folt: a legkisebbeké néhány óra, a legnagyobbaké több hónap is lehet.

A napfoltok általában csoportokban jelentkeznek, amelyek ellentétes polaritású (vezető és követő) részekre oszthatók, a vezető folt polaritása az északi és a déli féltekén ellentétes. Napunk működését egyebek közt egy 11 éves mágneses ciklus szabályozza, amely szoros kapcsolatban áll a napfoltokkal, flare-ekkel (napkitörésekkel), a bolygóközi tér mágneses viharaival, illetve központi csillagunkból kidobódott anyaggal. Napunk jelenleg egy elnyúlt, igen mély minimumban van, amelynek közel egyéves elhúzódását lényegében egyetlen napfizikus csoport sem jelezte előre: 2009 első felének java részében központi csillagunk teljesen foltmentes volt.

Napfolt a csillag felszínén - visszatértek © NASA

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakemberei a közelmúltban a jelenlegi igen hosszú csendes időszakot a Nap felszíne alatt mélyen, igen lassan mozgó áramlással magyarázták, rámutatva, hogy hamarosan központi csillagunk aktivitása visszatér a normális keretek közé. A napfolttevékenységi minimum előtt a csillagászok 2013-ra jósolták az aktivitás maximumát. Meggyőződésük szerint ekkor várható az elmúlt évtizedek legerősebb napaktivitása, később azonban megváltoztatták az álláspontjukat, a jelenlegi előrejelzések szerint a következő napkitörés erőssége mérsékelt lesz.

A napkitörés az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia közelmúltban nyilvánosságra hozott jelentése nyomán került az érdeklődés homlokterébe. Eszerint napjainkban egy igen erős napkitörés elsődleges kára 2 ezer milliárd dollárt tesz majd ki, mivel bolygónkon összeomlik a távközlés, zavar keletkezik az áramellátásban. A természeti jelenség okozta káosz következményeit talán csak egy évtized alatt lehet majd felszámolni. Ilyen erősségű volt az 1859-es napkitörés, amelynek nyomán kialakuló geomágneses vihar például elektromos áramot indukált a távíróvezetékekben, tüzet okozva a távírdák egy részében. A XIX. században azonban a világ nem függött oly mértékben az elektronikus kommunikációs rendszerekről, mint napjainkban.