Nem mi neveljük a macskákat, ők nevelnek minket

Karen McComb, a Sussexi Egyetem kutatója a Current Biology szaklapban publikálta kutatásait, amelyek szerint az éhes macskák kombinálják az alacsony frekvenciás dorombolást és a magas frekvenciás nyávogást, mindezzel pedig óvó, tápláló reakciót váltanak ki az emberekből. A magas frekvenciás összetevő sokkal sürgetőbbé teszi fülünk számára az állati kommunikációt, mindezt pedig azok is megerősítik, akiknek nincsen macskájuk.

A kísérlet során ugyanis macskatulajokat kértek meg arra, hogy rögzítsék kedvenceik éhes nyávogását, majd e hangfelvételeket elemezték és megmutatták önkénteseknek. A visszajátszások során az aktív ételkeresés közben felvett hangokat sokkal sürgetőbbnek és egyben kevésbé kedvesnek hallották a macskatulajdonosok és a nem állattartók egyaránt. Amikor ezeket a frekvenciákat eltávolították a felvételből, a kísérletben részt vevő önkéntesek sokkal kevésbé sürgetőként érzékelték a nyávogást.

Érdekes, hogy a kísérletet nem tudták macskák jelenlétében elvégezni, az állatok ugyanis e technikát csak saját gazdájukkal szemben tudják alkalmazni, mások jelenlétében nem. Legtöbbször csak azzal szemben alkalmazzák ezt, akitől az ételt kapják, ha pedig sikerrel járnak, technikájukat hajlamosak drámaian eltúlozni. Ugyanakkor azok a macskák, amelyek nagyobb háztartásban élnek és több embertől is kaphatnak ételt - tehát nem képesek csupán egy embert manipulálni -, "standard" nyávogással jelzik éhségüket.