Michael Stachowitsch, a Bécsi Egyetem tengerbiológusa és csapata plexidobozokkal szimulálták az oxigénhiányos állapotokat, majd kiértékelték az adatokat. Az Adriai-tenger elsősorban északon viszonylag sekély, így különösen sérülékeny. Stachowitsch szerint a partokról származó szennyezés tetemesen hozzájárul a tengerfenéki halálzónák létrejöttéhez - írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása.

A műtrágyák hatására elszaporodnak az algák, majd elpusztulásukkor lesüllyednek a tengerfenékre. Ott rájuk vetik magukat a baktériumok, és tömegeik elhasználják a rendelkezésre álló összes oxigént, míg végül csak bűzlő, fekete halálzóna marad, amely addig nem szűnik meg, amíg nem érkezik friss víz a területre.

A szlovén partoknál, Piran magasságában ötven centiméter oldalhosszúságú plexidobozok segítségével mesterséges halálövezeteket alakítottak ki a tengerbiológusok: a friss víztől elzárták a parányi tengerrészt, a benne lakozó állatok és baktériumok pedig szépen lassan felhasználták az összes oxigént.

A dobozokat kamerákkal és műszerekkel látták el, amelyek folyamatosan mérték a víz hőmérsékletét és oxigéntartalmát a háromtól hat napig tartó kísérletek alatt. A talajlakó tengeri állatokról eddig azt lehetett tudni, hogy bizonyos oxigénkoncentráció alatt elhagyják üregeiket. Most kiderült, hogy az állatok eltérő mértékben érzékenyek a csökkenő oxigéntartalomra. A csigák és a tengeri rózsák például toleránsabbnak bizonyultak, mint a rákok vagy a kígyócsillagok. A rendszer összeomlása előtt megfigyelhető volt, hogy az egyébként kisebb zsákmányra várakozó tengeri rózsák hirtelen a gyengélkedő kígyócsillagokat és rákokat kezdték elejteni.

A jövőben a kutatók fel tudják majd mérni egy bizonyos területen fellépő oxigénhiány súlyosságát abból, hogy a mérési adatokat összehasonlítják a kutatás eredményeivel.