Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Ötvenegy lefejezett, meztelen viking földi maradványait tárták fel Nagy-Britanniában, Weymouth kikötőváros mellett egy útépítést megelőző leletmentő feltárás során.
A radiokarbonos kormeghatározás szerint az elhunytakat 890 és 1034 között temették el, abban az időben, amikor a brit szigetek lakossága a vikingek rajtaütéseitől rettegett - olvasható a National Geographic hírei között. Az elhunytak fejét karddal vagy baltával csapták le. Sokuk koponyáján, állkapcsán is mély vágások láthatók, ami azt jelenti, hogy több ütéssel végezhettek velük. A lefejezettek egyike védekezésül felemelte a karját, így a balta keresztülvágta az ujjait.
A férfiak testén más sérülést nem találtak, ebből arra lehet következtetni, hogy lefejezésükkor életben voltak. A fejeket akkurátusan gúlába rakták össze a gödör egyik részén, de ami nagyon szokatlan, a holttesteket meztelenül dobálták egymásra. "Még abban az esetben is, ha elvették a kivégzettek fegyverét és értékesebb tárgyait, általában megtaláljuk a ruházatukat összefogó csontgombokat, s hasonló apróságokat, ám itt semmi ilyesmi sem került elő" - hangsúlyozta az ásatásokat irányító David Score, az Oxford Archaeology régésze.
David Score ismertetése szerint az elhunytak mind egy szálig fiatal, jól megtermett férfiak, feltehetőleg harcosak voltak. Felsőtestük csontozatán erős fizikai igénybevételre utaló elváltozásokat találtak, ami azt valószínűsíti, hogy evezősök voltak. S hogy valójában vikingek voltak-e vagy sem? A régészek reményei szerint a kivégzett férfiak fogazatának vegyelemzése ad majd választ arra, hogy a brit szigeteken, vagy Skandináviában nőttek-e fel.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.