A legjellemzőbb - és egyben legnagyobb botrányt kavaró - hibajelenség, a "vörös halálkör" majdnem minden egyes elsőszériás Xbox 360 konzolt érintette. A jelenséget azért nevezik így, mert amikor az érintett készülékek már majdnem teljesen elromlottak, akkor a főkapcsolónál megjelent egy vörös kör, amely a hibára figyelmeztetett. Ilyenkor pedig már más nem segített csak a konzol cseréje - bár gyakran a cseregép is áldozatul esett a gyári hibának.
A későbbi szériákban a "vörös halálkört" már megjavították, helyette viszont újabb szériahibák jelentek meg - igaz, már sokkal ritkábban. A 2005 novembere óta gyártott konzoloknak így is összesen 54,2 százaléka hibás. Ez a szám meglehetősen szégyenteljes: a rivális Sony Playstation 3 készülékénél ez a szám 10,6 százalék, a Nintento Wii-k esetbéen pedig mindössze 6,8 százalék.
A Game Informer magazin összesen 5000 géptulajdonos olvasó megkérdezésével végezte el a számításokat. Azok értelmezésénél azt is figyelembe kell venni, hogy az Xbox 360-at sokkal többet használják naponta, mint a két rivális gépet. A játékosok 40,3 százaléka naponta 3-5 órát játszanak mindennap az Xbox 360-nal, míg ez a szám a PS3-nál 37 százalék, a Wii-használük 41,4 százaléka pedig naponta kevesebb mint egy órát játszik.
Ugyanakkor az Egyesült Államokban a Microsoft supportja (vevő- és felhasználó-szolgálata) a legrosszabb minősítést szerezte meg, mivel a legtöbbször több mint egy hónap átfutási időre volt szükségük a meghibásodott konzolok javításához vagy cseréjéhez. A Nintendónál ez általában egy-másfél hétig tartott. Az Xbox vevőszolgálatát a vásárlók mindössze 37,7 százaléka találta segítőkésznek - a Sony ügyfélszolgálatának esetében ez a szám 51,1, a 56,1 százalék.
Meglepő fordulatként azonban a rossz tapasztalatok ellenére is az Xbox 360-tulajdonosoknak mindössze 3,8 százaléka jelentette ki, hogy sosem vesz többé a Microsoft termékéből.
Az Xbox 360-konzolok fele elromlik
Ötször annyi Xbox 360-as videojátékgép romlik el, mint a konkurens Sony Playstation 3 készüléke - mutatta ki a Game Informer című magazin.
Jön az iskolakezdési támogatás, megvan a közmédia átmeneti vezére, készül az új költségvetés – élőben a kormányinfóról
Magyar Péter: Vármegyék helyett megyék, főispánok helyett kormánymegbízottak
Kiderült, kik kapják meg a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást
Tarr Zoltán: A közmédiát nem a kormány, nem a minisztérium, hanem az ideiglenes csapat alakítja át
Meghalt két postás munka közben
Megrendítő képek: nyaralók és katasztrófaturisták a térdig érő Velencei-tóban
552 millió eurót kap Magyarország energiaprojektekre az EU-tól
Korrupciós botrány: meghosszabbították Őrsi Gergely, Láng Zsolt és Molnár Zsolt letartóztatását
Vitézy Dávid felszólította Szentkirályi Alexandrát, hogy számoljon be az általa vezetett kekva pénzügyeiről
Sulyok Tamás lemondatásának ügyében tárgyalt a Velencei Bizottsággal
Lépett a Védvonal: felszólították az egyik hírportált, hogy távolítsák el a súlyos beteg Kovács Ákost gyalázó kommenteket
Korábbi RTL-es lesz Vitézy Dávid tárcájának sajtófőnöke
Úgy is aranybánya a foci-vb a magyar boltoknak, hogy nem tartunk hajnali háromkor közös meccsnézéseket
Videó: hosszasan szlalomozott a biztonsági őrök között a pályára rohanó szurkoló a Belgium–Szenegál-meccsen, kis növésű társát már az oldalvonalon leszerelték
Fontos új tényezőket azonosítottak a fiatalkori vastagbélrák kialakulása mögött
Egyre több fiatalt diagnosztizálnak vastagbélrákkal, a kutatók pedig most új nyomokra bukkantak.