szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Át kell értékelnünk mindazt, amit eddig a vegetatív állapotban lévő betegekről gondoltunk, áll egy nemzetközi kutatócsoport tanulmányában, ugyanis még ilyen állapotban is képesek tanulni - olvasható a Science Daily híradásában.

A világon először tesztelték - és egyúttal bizonyították - kutatók azt, hogy egyes páciensek vegetatív állapotban vagy minimális öntudatot mutatva is képesek tanulni. A Buenos Aires-i Egyetem, a Cambridge-i Egyetem, valamint az argentin Kognitív Neurológiai Intézet kutatói klasszikus pavlovi módszert használva bizonyították be mindezt: az egyes betegeknek egy hangot játszottak le, majd rögtön utána levegőt fújtak a szemükre.

Rövid idő után a kutatók arra lettek figyelmesek, hogy a páciensek szeme megrebben, amikor a hangot hallják, még azelőtt, hogy a légfuvallat a szemüket éri. Ahhoz, hogy az ingerek így összekapcsolódjanak a fejben, tudatosság szükséges, s ugyanez az asszociáció nem alakult ki azokban, akiket a kísérlet idejére elaltattak.

A tény, hogy a páciensek képesek asszociációkat formálni, azt jelenti, hogy képesek emlékeket is kialakítani. Ha pedig tanulni tudnak, akár még a félépülésre is képesek, állította a kutatás vezetője, Tristan Bekinschtein, majd hozzátette: tesztjük remélhetőleg hasznos és egyben egyszerű eszköz lesz a páciensek állapotának vizsgálatára anélkül, hogy bármilyen agyröntgent vagy hasonló más berendezést használnának. A kutatócsoport minderről a Nature Neuroscience szaklapban számolt be.
 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hivatalos: újra Dárdai Pál a Hertha BSC vezetőedzője

Hivatalos: újra Dárdai Pál a Hertha BSC vezetőedzője

Meghalt Walter Bernstein

Meghalt Walter Bernstein

Fauci: két héten belül jóváhagyják a Johnson & Johnson vakcináját

Fauci: két héten belül jóváhagyják a Johnson & Johnson vakcináját