Felesége tartotta életben a végtag nélküli férfit

Négy hónapnyi pihenés után tért vissza lancasteri otthonába a Pittsburghi Egyetem orvosi központjából Jeff Kepner, az első amerikai, akinek mindkét kezét transzplantálták, írja a Lancaster Online.

  • hvg.hu hvg.hu
Felesége tartotta életben a végtag nélküli férfit


Kepner tíz éve vesztette el mindkét kezét és lábát egy fertőzést követően, az amputációk után kapott kéz- és lábprotézisekkel családja elmondása szerint képes volt életét kezelni: fel tudott egyedül öltözni, képes volt autóját is vezetni. Májusban az orvosok két kézátültetést is végrehajtottak rajta, ennek köszönhetően a férfi már apróbb dolgokat is fel tud venni az asztalról és el tud kapni már egy labdát is.

Kepner azonban még nem érez ujjaival, egyik nagy célja - ahogy ezt a videóban is elmondja -, hogy újra megszoríthassa felesége kezét, aki végig kitartott mellette az amputációk ellenére is. Az idegek körülbelül karácsonyra kerülnek olyan állapotba, hogy a férfi már érezhessen új kezének ujjaival. A felvételen is jól látható vizenyős duzzanatokból a folyadék idővel szinte teljesen felszívódik majd, állítják a kezelőorvosok. A férfi szervezete egyáltalán nem utasította vissza új kezeit, transzplantációi óta pedig 25 kilót fogyott, lelkesedése és életkedve pedig nem csökkent, napi hat órán át gyakorol új végtagjaival.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.