Megtalálták a Dunántúl középső kőkori őslakóit

Ismertetése szerint a korszak emlékei korábban a Kárpát-medence területéről csak nagyon ritkán kerültek elő, volt olyan a vélekedés is, hogy a Kr. e. VI. évezred közepe, vagyis a letelepedett, élelemtermelő életmód kezdete előtt Magyarország területén gyakorlatilag nem éltek emberek.

Azóta, a 90-es évek elejétől a Jászságban előkerült jó néhány biztosan középső kőkori lelőhely. A Közép-Dunántúlon és a Balaton-vidéken azonban, noha ez volt az Európában elterjedt újkőkori civilizáció, a vonaldíszes kerámia kultúrája legvalószínűbb kialakulási helyszíne, a legutóbbi időkig csak feltételezni tudták a vadász-halász őslakosok jelenlétét.

Az MTA Régészeti Intézete és a Wisconsini Egyetem együttműködésében 2003-ban kezdődtek meg a Tolna megyei Regöly mellett a kutatások, amelyek idén jelentős új eredményt hoztak. A korábban is meglévő gazdag pattintott kőeszközleletek mellett most egy középső kőkori, kissé földbe mélyített kerek kunyhó alapjait sikerült feltárni, benne az egykori tetőszerkezetre utaló cölöplyukakkal.

"A Regöly környéki mezolit kutatások alapjaiban változtatják meg a Dunántúl területén több évtizede stagnáló kutatási képet, bizonyítják a középső kőkori vadászó-gyűjtögetők jelenlétét, és így újabb bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a helyi népcsoportok is kulturális és genetikai értelemben vett szerepet kaphattak a legkorábbi paraszti közösségek kialakulásában" - hangsúlyozta Bánffy Eszter.

Marton Tibor, az MTA Régészeti Intézetének tudományos munkatársa, az ásatás vezetője szerint a lelőhelyet az utolsó jégkorszak után, a Kr.e. 9500 és 6000 közötti időszakban (korai holocén) lakhatták, amelynek során a Kárpát-medencében is kialakult a maihoz hasonló éghajlat, vegetáció és fauna.

Kunyhót találtak

"A Regöly melletti lelőhely azért is fontos, mert a termelőgazdálkodás megjelenése előtti utolsó vadászó-gyűjtögető közösségek nyomait sikerült hitelesen kimutatni" - emelte ki Marton Tibor. A lelőhely ártéri területen, egy néhány méterre kiemelkedő, egykori folyómedrek által határolt kisebb dombon helyezkedik el. Az idén feltárt kunyhó környezetében, illetve belsejében az egykori eszközök darabjait és ételmaradványokat is leltek.

"Legnagyobb számban pattintott kőeszközöket találtunk. Főként pengékről van szó, melyeket vágóélként használtak. Némelyikükön az egykori munkához kapcsolódó kopásnyomok is felfedezhetők, láthatjuk például, hogy egyesekkel lágy szárú növényeket, nádat vagy fűféléket vágtak. Olyan kaparó és vakaróeszközök is elkerültek, amelyek fa-, illetve bőrmegmunkáláshoz kapcsolhatók. Nagyon kisméretű, a középső kőkorra különösen jellemző, úgynevezett geometrikus mikrolitokra is bukkantunk, amelyek összetett eszközök „alkatrészei” lehettek, bizonyos típusaikat pedig nyílhegyként alkalmazták, tehát vadászeszközöket is találtunk" - hangsúlyozta a régész.

A Prut vidékéről származnak bizonyos anyagok

A pattintáskor keletkezett "gyártási" hulladék és a pattintás alapdarabjai, az úgynevezett magkövek is megtalálhatók a lelőhelyen. "A leletanyagban kevesebb a használati eszköz, ezzel szemben nagyon sok a műhelyhulladék, tehát valószínűleg ezen a helyen állították elő a kőeszközöket" - magyarázta a tudományos munkatárs.

Mint a régész hangsúlyozta, a kőeszközök nyersanyaga, a radiolarit legnagyobb részt a Mecsekből, illetve a Mecsekből lejövő patakok hordalékából sodródott a lelőhelyre. Előkerültek ugyanakkor bakonyi radiolaritból készült darabok is, a néhány obszidián töredék pedig Magyarország észak-keleti részéből vagy Kelet-Szlovákiából származik. Egyetlen eszköz készült a Prut folyó vidékén található nyersanyagból.

"Előfordulnak tehát egészen hosszú távú cserekapcsolatokra utaló leletek is" - közölte Marton. Csak kevés és nagyon apróra tört állati csontmaradványt találtak, amely alapján azonban megállapítható, hogy a leggyakoribb vadászott állat az őz és szarvas lehetett, néhány nagyobb csonttöredék alapján azonban az őstulok vadászata is feltételezhető.