Nem hagyhatjuk ki egy ilyen összeállításból az évezredes riadalmat, azaz a Y2K bugot, amikor a világ egyik fele attól rettegett, hogy az évezredforduló alkalmával a számítógépek gyakorlatilag nem előre ugranak majd egy évszázadot, hanem visszafelé, összeomlik a gazdaság, semmissé válnak a banki hitelek, a repülőtéri irányítórendszerek nem tudják majd megmondani, kinek mikor és hová kell repülnie; a világ másik fele pedig szkeptikus maradt a riadalommal szemben. Ők tették jobban. Olaszország és Dél-Korea például alig foglalkozott az átállás körüli problémákkal, és mégis, ugyanolyan kevés gonddal néztek szembe, mint a világ bármely más országa. A matematikai hiba: nem teszteltek, csak hipotéziseket meg rémképeket szövögettek.

Az építőmérnöki munka szégyenének bizonyult a londoni Millennium Bridge gyalogos függőhíd is, amit 2000. június 10-én nyitottak meg, majd két napra rá le is zártak, mert a híd annyira beingott, hogy az érdeklődők egyszerűen nem tudtak átmenni rajta. Ahogy később kiderült: a mérnökök nem három, hanem csak két dimenzióban tervezték meg a hidat, számoltak a fel-le irányú mozgással, az oldalirányúval azonban már nem, pedig aki már futott át függőhídon egy játszótéren, tudhatja, hogy a híd imbolyogni kezd.  Kevésbé szerencsésen végződött 1907 augusztusában a Quebec-híd összeomlása: a szerkezetet 1600 láb helyett 1800 láb hosszúra tervezték, hogy a híd lábát olcsóbban tudják megépíteni, közelebb a folyóparthoz. A hidat azonban hiába hosszabbították meg, ha a megváltozott súlyeloszlást már nem számolták ki hozzá. A Quebec-híd 15 másodperc alatt omlott össze, a katasztrófa 75 emberéletet követelt.

A NASA Mars Climate Orbiter bolygókutató műholdja 1999. szeptember 23-án aktiválta másodlagos hajtóművét, hogy pályára állhasson a bolygó körül, soha nem is látták többet. Az ok, írja Kerry, roppantul kellemetlen - a szondát tervező Lockheed Martin mérnökcsoportja birodalmi mértékegységekben számolt, a NASA JPL rakétalaborja pedig metrikus rendszerben, ezeket felcserélték, a műholdnak gyökeresen más utasításokat küldtek, mint kellett volna. A műhold valószínűleg már régen elégett a Mars légterében. Hasonló problémával szembesült a világ 1983. július 22-én, amikor az Air Canada 142-es számú járata, egy Boeing 747-es repülő 41 ezer láb magasan fogyott ki az üzemanyagból. Az eset szerencsésen végződött, ugyanis a pilóták és a légiirányítók így is sikeresen és biztonságosan oldották meg a vészleszállást, a problémát pedig már sejthetjük: a földi személyzetnél a gépbe töltendő üzemanyag mennyisége nem literben, hanem gallonban volt megadva.

Az öbölháborúban, 1991. február 25-én 28 halottja és száznál is több sebesültje volt annak az esetnek, amikor a Dhahran légibázist eltalálta egy iraki SCUD rakéta, a Patriot elhárító rakétákat kezelő számítógéprendszer pedig nem is reagált a fenyegetésre. Mindez azért történt, mert a belső óra az időt tizedmásodpercekben mérte, de egész számként írta le - tehát minél tovább volt bekapcsolva a gép, annál nagyobb volt az idő múltát jelző szám. Ahhoz, hogy az elhárítórendszer pontosan megmondhassa egy ellenséges rakéta helyzetét, mind az időt, mind pedig a sebességet valós számként kell kezelnie. A Patriot azonban a tizedmásodperceket bináris módon csak pontatlanul tudta eltárolni. Ahogy írtuk, minél tovább volt bekapcsolva az elhárító, annál nagyobb volt az idő múltát jelző szám - tehát az eltárolási pontatlanságból adódó csúszás is egyre nagyobb lett. A SCUD rakéta megjelenésekor a rendszer már körülbelül 100 órája volt bekapcsolva, a csúszás pedig egyharmad másodperc volt - pontosan annyi, amennyi alatt egy ellenséges rakéta közel 700 métert képes megtenni.