„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Többek között Adolf Hitler náci diktátor első világháborús katonai adatlapját is feltette kedden az internetre egy brit családfakutató honlap.
Az Ancestry.co.uk 1,5 millió bajor I. világháborús katona adatainak közzétételét kezdte meg adatbázisában. A müncheni állami levéltárból származó dokumentumok között található Adolf Hitler 25 éves önkéntes adatlapja is. A bejegyzések szerint "katolikus", foglalkozására nézve "művész" és a hadseregben biciklis futárnak osztották be. Az volt a feladata, hogy a harcmezőn szolgáló egységek és a parancsnokság között szállítsa oda-vissza az üzeneteket.
A bejegyzésekből kiderül, hogy többször is megsebesült az I. világháború alatt. Egyszer könnyebben, 1916 októberében a Le Barque közelében lezajlott tüzérségi támadás során. Két évvel később viszont kórházba került, mert La Montagne-nál gázmérgezést szenvedett. Több kitüntetés is szerepelt a lapján, egyebek mellett kétszer kapta meg a Vaskeresztet.
Mint a müncheni levéltárral együttműködésben álló Ancestry.co.uk nemzetközi tartalomért felelős igazgatója közleményében kifejtette: "Németország egyre természetesebbnek tartja, hogy megismerje saját katonai múltját, és - különösen az első világháború vonatkozásában - fontos, hogy mindegy, melyik oldalon harcoltak az elődeink, mindannyiunknak megvan a lehetősége, hogy emlékezzünk rájuk".
Dan Jones igazgató hozzátette: az elmúlt évszázadban sok német vándorolt ki a világ számos országába, és az adatok közzététele érdekes lehet számukra.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.