Mona Lisa, Michelangelo és a pókujjú ifjú betegségei

Mona Lisának magas lehetett a vérkoleszterinszintje, legalábbis erre utal egy olasz professzor szerint Leonardo da Vinci híres festményén a titokzatosan mosolygó hölgy szemhéján felvillanó fény, ami nem más, mint xanthelasma: a felszaporodott zsírsavak lerakódása a bőrben.

Vito Franco, a Palermói Egyetem kórbonctanprofesszora két éve vizsgálja a képzőművészeti alkotásokat. Eddig száznál több művet vett górcső alá, az óegyiptomi szobroktól kezdve a kortárs művészek alkotásáig bezárólag, és ezek mindegyikén valamilyen kóros elváltozást észlelt: csont-deformációkat, genetikai megbetegedéseket, köszvényt. A tudós vizsgálatairól az Európai Patológusok Társaságának firenzei közgyűlésén számolt be - olvasható a The Times online kiadásában.

"Egészen más szemszögből vizsgálom a festményeket, szobrokat, mint egy műkritikus. A matematikus sem azt hallja ki egy darabból, mint egy zenekritikus" - magyarázta a professzor.

Mint Vito Franco kifejtette, nem csupán az arisztokraták, de az angyalok, mitikus hősök és a Madonnák, vagy legalábbis ezeket megszemélyesítő modellek többségén is a betegségek tisztán kivehető tünetei láthatók.

Diego Velázquez (1599-1660) Az udvarhölgyek (Las Meninas) című, 1656-ban festett művén az ötéves Margit infánsnő látható kíséretével IV. Fülöp spanyol király udvarában. Az olasz tudós szerint Margit Albright-szindómában szenvedett. E genetikai megbetegedésnek a korai nemi érés, alacsony termet, csontelváltozások és hormonális problémák a tünetei.

A pókujjú fiú

A vörös bársonysapkát viselő ifjú nemesember Sandro Botticelli (1445-1510) Fiatal férfi arcképe című művén (1482-1483), amelyet Washingtonban, a Nemzeti Galéria gyűjteményében őriznek, valószínűleg arachnodactyliában (pókujjúság) szenvedett. E genetikai kórképre a rendkívül keskeny és hosszú végtagok, különösen ujjak jellemzők.

Piero della Francesca (1420-1492) A várandós Madonnájának (1467) modellje golyvában (pajzsmirigy-megnagyobbodásban) szenvedett, amely a jódszegény táplálkozás következtében alakul ki.

A Hosszúnyakú madonna: betegség vagy stílusirányzat?

Marfan-szindrómában szenvedhetett valószínűleg Francesco Parmigianino (1503-1540, nevét írják Parmigianónak is néha) az Uffizi-képtárban látható Hosszúnyakú Madonna (1534) modellje is. A betegség kialakulásában a fibrillin nevű kötőszöveti fehérje termelésének zavara játszik szerepet. A Marfan-szindrómában szenvedő személyek magasabbak, mint az életkoruk és családjuk alapján várható. A karok fesztávolsága (az ujjak vége közötti távolság a karok széttárt helyzetében) nagyobb, mint a magasságuk. Ujjaik hosszúak és vékonyak, az ízületek nagyon hajlékonyak lehetnek.

Parmigianino: Hosszúnyakú madonna © Wikipedia

A Hosszúnyakú madonna mindazonáltal egy egész művészeti irányzat, a manierizmus szimbóluma lett az elmúlt fél évezredben. A Madonna megnyújtott nyaka később a manierizmushoz párosodó negatív mellékjelentéssel, "modorosság" is összekapcsolódott.

A manierizmust mindazonáltal olyan művészek is képviselték, mint Michelangelo, aki a reneszász kor végén (is) alkotott, jóllehet a közvélekedés egyszerűen a reneszánsz mesterének tartja. Michelangelo késői munkái - például a Sixtus-kápolna festményei - azonban már nem csak és kizárlag letisztult, leegyszerűsített, idealizált formákat mutatnak. A manierizmus ugyanis éppen átmenetet képez a görög kultúra letisztultságát hirdető reneszánsz és a pompás, lenyűgöző hatású barokk között.

Vito Franco diagnózisa szerint - amit az MTI idéz - Michelangelót köszvény kínozta, legalábbis erre enged következtetni Rafaello (1483-1520) Az athéni Iskola (1509-1511) című festménye, amelyen a szobrász furán feldagadt, dudoros térdekkel látható.

Michelangelo leveleiben gyakran panaszkodott vese- és epebántalmakra is. (Márpedig a köszvény nem egyszerű ítzületi betegség, hanem a vese nem megfelelő működésével is összefügg.) A BBC szerint Vito Michelangelo túl magas húgysav-szintjéről nyilatkozott (ez okozza tulajdonképpen a köszvényt), illetve szerinte vesekő-problémákkal is küzdött a reneszánsz kori művész.