A hackerek röviddel azután lendültek támadásba, hogy Obama szerda este 9 órakor belefogott az unió helyzetét értékelő beszédének elmondásába a törvényhozás két háza előtt.
A hivatalos kongresszusi oldalakat feltörő internetes kalózok kicserélték a képviselők nyitólapját, s helyükbe Obama személyét támadó alpári nyelvezetű szövegeket helyeztek el.
Az egyik zavaros, részben portugál nyelvű üzenet így hangzott: "F-- OBAMA!! Red Eye CREW !!!!! O RESTO E HACKER !!! by HADES; m4V3RiCk; T4ph0d4 - FROM BRASIL." A gyalázkodó szövegek másnap hajnalig fenn voltak a honlapokon.
A támadók nem válogattak: demokrata párti és republikánus párti politikusok oldalait egyaránt tönkretették.
Egy demokrata párti kongresszusi munkatárs rámutatott: a hackerek akciója annak ellenére sikeres volt, hogy az utóbbi években nagy figyelmet fordítottak a kongresszusi oldalak biztonságára. A támadást a magát Red Eye Crew-nak nevező csapat vállalta magára.
Nancy Pelosi házelnök valószínűleg vizsgálatot fog kezdeményezni; a kongresszus egyelőre nem adott ki közleményt az ügyben.
Internetes guruk szerint a Red Eye Crew évek óta hallat magáról, több ezer hackertámadás írható számlájukra. A csoport egy tagja 453 kormányzati oldal ellen hajtott végre vandál támadást tavaly augusztusban Brazíliában.
Obamát gyalázó hacker üzenetek amerikai képviselők honlapján
Barack Obama elnököt gyalázó üzenetekkel szemetelték tele hackerek 25 amerikai kongresszusi képviselő honlapját csütörtökre virradóra.

Gulyás és Szalay-Bobrovniczky harcjárműbe ült: „Nagyon menő lenne ezzel behajtani a Karmelitába”
Megszületett Szoboszlai Dominikék kislánya
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Nemzetközi lapszemle: Zelenszkij és Trump jobban hasonlít egymásra, mint gondolnánk
Nem adott vissza egy bernáthegyit, segített a trumpos kamudiplomák ügyében, most az Epstein-botrányban kell varázsolnia az elnöknek
Ha Forma-1, akkor helikopterek: hiába ígérte meg egy cég, hogy nem a Belváros felett repül, a többiek nem változtattak az irányon
Késelés az Ozorán: az elkövető és a sértett is izraeli állampolgár
„Lesz majd, amikor más vezeti a politikai közösségünket, de jövőre nekem van legtöbb esélyem választást nyerni” – Orbán Viktor az MCC Feszten
Szeptember 13. – írja fel, ekkor érkezik a felújított Super Mario Bros., amit PC-n játszhat majd – videó
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
Amerikai professzor: Trump Orbán forgatókönyvéből játszik
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Coulson ügynök a HVG-nek: Ironikus lenne, ha épp Trump miatt kellene óvatosabban bánni a szexuális témákkal
Elvitelre: Nyár a magyar egészségügyben
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.