Még tavaly év végén mutattunk be egy nagyszerű „new age” szövegszerkesztőt, az OmmWritert, amely még javában készül, de már most is remekül használható. Igazi, relaxációs szövegszerkesztőről van szó, amelynek a segítségével az írásra koncentrálhatunk, kellemes környezetben, hangulatos zenei aláfestés mellett.
Az ötlet nagyon jó, a kivitelezés profi (a program és a háttérzenék egyaránt), az egyetlen bökkenő, hogy mindezt jelenleg csak a Maces felhasználók élvezhetik, merthogy az OmmWriter OS X-re készül.

Azért még van bova fejlődni...
Ám időközben útjára indult egy másik projekt is, amely jelenleg még igencsak gyerekcipőben jár, de ha nem rontják el a fejlesztői, még valami jó is kisülhet belőle.
A CreaWriter ötletét a készítők bevallottan az OmmWritertől merítették, ami mondjuk nem feltétlenül szép dolog, de lévén utóbbiból elvileg nem készül windowsos változat, talán megbocsátható.

Cserélhető háttérzene és háttérkép
Ha viszont a CreaWriter elkészül, akkor már Windowson is beköszönthet a „new age” szövegszerkesztés korszaka: kellemes atmoszférában vethetjük digitális papírra gondolatainkat.
Jelenleg a CreaWriter még a 0.1-es verziónál tart, így ennek megfelelően a felület nem valami kiforrott, de a lényeg már körvonalazódik. Az OmmWriterrel ellentétben itt nem kapunk (egyelőre legalábbis) kész háttérzenét és a háttérképet, pontosabban utóbbiból van egy alapértelmezett, és némi eső csepereg a háttérben. Cserébe viszont bármire lecserélhetjük ezeket. Mehet kedvenc ambient dallamunk, és olyan hátteret tehetünk ki, amilyenhez éppen kedvünk van (utóbbi funkciót szívesen látnánk az OmmWriterben is).
A szövegeket elmenthetjük .txt vagy .rtf formátumban is, ehhez jelenleg be kell írnunk a fájlnév után a kívánt kiterjesztést a mentésnél.
A gombok olyanok, amilyenek, egy 0.1-es verziónál járó programtól ne várjunk csodás kezelőfelületet. Mi egyelőre látunk fantáziát a dologban. Ha az ötlet mellett a minőséget is koppintják a srácok az OmmWriterről, akkor hamarosan Windowsra is lesz egy remek kis relaxációs szövegszerkesztő.