Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A szigorú halászati tilalomnak köszönhetően mára szinte teljesen regenerálódott az ausztráliai Nagy-korallzátony egyharmadának hal- és korall állománya - derült ki egy friss tanulmányból.
A világ legnagyobb élő organizmusának tartott korallzátony egyharmadán, vagyis mintegy 114 ezer négyzetkilométeren még 2004-ben alakították ki a halászatmentes övezeteket. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent friss tanulmány az elmúlt évek tudományos megfigyeléseit összegezve jutott arra az eredményre, hogy a védett zónák rendkívül nagy szerepet játszottak a korallrengeteg újjászületésében.
Az eredmények egészen lenyűgözőek" - mondta Laurence McCook, a tanulmány vezető szerzője. "A védett területek arányának növekedése nagyon jót tesz a tengeri élővilágnak, jó a halaknak és jó azoknak az embereknek is, akiknek a korallzátonytól függ a megélhetésük" - tette hozzá.
A tanulmányból kiderül, hogy a halászattól mentes területeken nem csak megnőtt a halak száma, de már a nagyobb testű fajok, így például a cápák is szívesen megfordulnak ott, és a korallokat is kevesebb káros hatás éri. "Ez egy nagyon fontos eredmény, nem csupán a zátony szempontjából, amelyet a korallok építenek, hanem a turizmus és a halászat szempontjából is, hiszen a koralldzsungel rengeteg halnak ad otthont" - mondta a szakember.
"Szerintünk mindez növeli a korallzátony értékét és valószínűleg hozzájárul a halászat hosszú távú fenntarthatóságához is" - tette hozzá McCook, a korallzátony tanulmányozással foglalkozó ausztrál kutatóközpont és a Nagy-korallzátony tengeri parkhatóságnak is a munkatársa. A szakember ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a korallzátonyra továbbra is fenyegetést jelent a globális felmelegedés.
A klímaváltozás következtében ugyanis növekszik a víz hőmérséklete és savtartalma is, ez pedig meggátolja a korallok növekedését, illetve a kifehéredésükhöz vezet. Utóbbi azt jelenti, hogy az apró korallorganizmusok - általában a magas hőmérséklet hatására - elpusztulnak, és nem marad belőlük más, csupán a fehér mészkővázuk.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.