szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy újonnan felfedezett dinoszaurusz a futókakukk, illeve gyalogkakukk becenevet kapta, miután hosszú lábaival nagyon gyorsan tudott közlekedni - írja az amerikai National Geographic tudományos hírekkel foglalkozó weboldala.

Az új dinoszauruszt Kínában fedezték fel, és az úgynevezett Alvarez-szauruszok (Alvarezsaur) közé tartozik. Az apró dinoszaurusz az egyik legkisebb és leghosszabb lábú az Alvarez-szauruszok között. E dinócsoportot a madarakkal azonos családba sorolják az állatok osztálozásával foglalkozó tudósok. A most megtalált - pontosabban tavaly tavasszal a kínai Henan tartományban felfedezett, de csak most besorolt - faj a Xixianykus zhangi rendszertani nevet kapta.

A dinoszaurusz 85 millió éve élt, a Kréta-korban. A csontjai alapján a szakértők megállapították, hogy a madárszerű állat a fél méter hosszúságot érte el, lábai azonban ennek a felét, 25 centimétert tették ki.

Különlegessége a leletnek, hogy rendkívül rövid "combja" volt, viszont hosszú lábszárakkal, és még aránytalanul nagyobb lábfejjel rendelkezett. Mindez rendkívül gyors - sőt: tartósan gyors - futásra tette alkalmassá - David Hone szerint, aki a Kínai Tudományos akadémia paleontológusa (őslénykutatója).

Valószínűleg hangyákat ehetett ez az állat, lábaival kaparhatta szét a termeszhangyák élőhelyeit. Így egyfajta futó-ásó életmódot folytathatott a dinoszaurusz - véli a kutató.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Tech

Kutatási célra adták át a lopott dinoszauruszt

Átadták kutatóknak azt a ritka és csaknem teljes dinoszaurusz-csontvázat, melyet Montanában több mint két éve egy magánembertől loptak el, és azóta bizonyítékraktárban tartottak.

Majkát kiengedték a kórházból, és végtelenül hálás a balassagyarmatiaknak

Majkát kiengedték a kórházból, és végtelenül hálás a balassagyarmatiaknak

Radar360: Rossz világ jön a gazdaságra és az Indexre

Radar360: Rossz világ jön a gazdaságra és az Indexre

Magyar is van Elena Ferrante kedvenc szerzői között

Magyar is van Elena Ferrante kedvenc szerzői között