A trükk remekül működik mind a 32 bites, mind a 64 bites Win7 verziókkal. Ha azonban 64 bites Vista van a gépünkön, akkor inkább ne próbáljuk meg, mert lefagyasztja a rendszert – ilyenkor csökkentett módban kell indítani és letörölni a mappát, amiről mindjárt szó lesz. Windows 7 alatt ez a probléma nem jelentkezik.
A kísérletező kedvű felhasználók számára a részletek, így aktiválhatjuk a Windows 7-ben is a godmode-ot!
Isten mód bekapcsolása a Windows 7-ben
Az isten mód, vagy eredetiben „godmode” kifejezés, még az ősrégi, C64-es játékok korszakából maradt ránk. A jelentése pontosan az, amit szó szerint is jelent: mindent megtehetünk, amit csak akarunk.
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Trump egy iráni atomlétesítmény elleni csapással fenyegetőzik
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Hatezer kalória, marhaszív, szájtapaszos alvás: Erling Haaland módszere túlmutat egy egyszerű diétán
Orbán szójátékkal jelentette be, hogy Bóka János a Fidesz új frakcióvezetője
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.