Közéjük tartozik az internetes fórumokon csak "warezkirályként" elhíresült K. Balázs, aki egyes hírek szerint külföldre menekült és ott életét vesztette. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) közlése szerint a bűnszervezet az eddigi adatok szerint legkevesebb 2,16 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a szoftverek és egyéb tartalmak árusításával.
Egyes gyanúsítottak vonatkozásában további bűncselekményekre, így tiltott pornográf felvétellel visszaélésre, csalásra, tiltott szerencsejáték-szervezésre, kényszerítésre, közokirat-hamisításra, utaló adatok is felmerültek - közölték. Eddig az NNI 43 ezer eurót, 54 millió forintot, két személyautót és nagyjából 180 millió forint értékű szervereket, laptopokat foglalt le, és zárolt tíz bankszámlát.
Az NNI huszonegy személy ellen folytat eljárást, közülük öten előzetes letartóztatásban vannak. K. Balázs halálának tisztázása érdekében jogsegélyt kértek a magyar nyomozók. A rendőrség 2009. április 14-én öt szerverteremben tartott házkutatást, és lefoglaltak 43 szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogot sértő, illegális adattartalommal bíró működő szervert. Ezek összes kapacitása 230 terabyte volt. Az eddigi információk szerint a bűnszervezetet K. Balázs irányította, a tagok pedig - a gyanú szerint - legális szerverszolgáltatásnak álcázva működtetett több száz sms-warez- és sms-webszervert és torrentoldalakat. Az ezeken tárolt illegális szoftverekhez és egyéb tartalmakhoz emelt díjas sms fejében lehetett hozzáférni és letölteni.
A bűncselekmények elkövetésével bizonyíthatóan legkevesebb 741 millió forint illegális bevételre tettek szert - olvasható az NNI közleményében.
Bűnszervezetben tevékenykedhetett a "warezkirály"
Bűnszervezet keretében árusíthatott illegális szoftvereket és audiovizuális anyagokat az interneten több gyanúsított is, akik ellen még 2009-ben indult eljárás.

Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Zivatar miatt riasztást és figyelmeztetést is kiadtak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.