szerző:
MTI

Egy újfajta számítógépes kártevő terjed a japán Hentai, azaz az anime stílusú pornográf játékok letöltői között. A szoftver azokat veszi célba, akik a felnőtteknek szánt játékok illegális másolatait töltik le.

A Kenzero néven ismert trójai a Winni fájlcserélő portál 200 millió felhasználóját érinti. A vírus a letöltött játék telepítőprogramjának adja ki magát, és a gyanútlan felhasználó személyes adatait kéri. Ezután a szoftver fényképet készít a fertőzött gép internetes előzményeiről, amelyeket a neten a felhasználó valódi nevével együtt publikál. A vírus ezután egy felugró ablakban vagy elektronikus üzenetben értesíti áldozatát, hogy a "szerzőijogsértés bizonyítékainak" eltávolítására 1500 jen (3158 forint) ellenében van lehetőség.
   
A japán Jomiuri című napilap online kiadása szerint eddig közel 5500 fertőzésről érkezett jelentés. Szakértők szerint a vírus készítői ugyan ahhoz a bűnbandához tartoznak, amelynek tagjai a Zeus és a Koobface trójait készítették.
   
Hasonló, a felhasználókat megsarcoló trójai korábban már Európában is előfordult. Számítógépes bűnözők egy nem létező jogvédő szervezet nevében felugró ablakokon és elektronikus üzeneteken keresztül azzal fenyegetőztek, hogy az áldozat gépén található illegális tartalmak - még akkor is, ha ez nem volt igaz - alapján induló eljárás peren kívüli lezárása 400 dollár (78 ezer forint) megfizetésével lehetséges - olvasható a BBC hírportálján.
   
Szakemberek szerint fizetés helyett mindössze egy ingyen letölthető vírusirtóval törölni kell a gépen található kártevőket. Az online tartalmakat pedig megbízható forrásból, azaz közvetlenül a forgalmazótól érdemes beszerezni.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Így búcsúzott Alföldi Róbert Marton Lászlótól

Így búcsúzott Alföldi Róbert Marton Lászlótól

Fülke: Nem biztos, hogy jól járt Tarlós azzal, hogy Gulyás megzsarolta a budapestieket

Fülke: Nem biztos, hogy jól járt Tarlós azzal, hogy Gulyás megzsarolta a budapestieket

"Örkény-egypercesben érezzük magunkat, csak már kényelmetlenül hosszú ideje tart"

"Örkény-egypercesben érezzük magunkat, csak már kényelmetlenül hosszú ideje tart"

Felébredtek az amerikaiak: a klímaváltozás probléma

Felébredtek az amerikaiak: a klímaváltozás probléma

Aszfaltra festve követelik a szekszárdi gimnázium igazgatójának lemondását

Aszfaltra festve követelik a szekszárdi gimnázium igazgatójának lemondását

Ebolajárvány: hűtlen kezeléssel gyanúsítanak egy kongói exminisztert

Ebolajárvány: hűtlen kezeléssel gyanúsítanak egy kongói exminisztert