Újabb sokemeletes tornyos sírokat tártak fel az ősi Palmürában

A négyszögletes sírkomplexum bejáratát faragott kövek alkotta díszes kapu őrzi, a temetkezéshez lépcsőfokok vezetnek - olvasható a Global Arab Network  című hírportálon.

A létesítmény több teremből áll, ezek mindegyikében hat tornyos sír található. Valid Aszad, a Palmürai Régészeti Hivatal vezetője szerint ez tipikus temetkezési struktúra volt az ókori városban.

A szír régész úgy véli, hogy a palmürai sírok egyedülállóak: a városfalakon túl elhelyezkedő nekropoliszoknak köszönhetően megismerhető, hogy miként változtak az évszázadok során a temetkezési szokások és a túlvilági élettel kapcsolatos hiedelmek.

A kiterjedt palmürai nekropoliszokra háromfajta temetkezés jellemző. Vannak "többszemélyes" tornyok, földalatti komplexumok és  szentélyszerű sírok. Általában több sírkamrából állnak, amelyek falába vájták a halottak elhelyezésére szolgáló beugrókat. Ezeket a "falfülkéket" díszes kőtáblákkal zárták el, a szarkofágos temetkezések meglehetősen ritkák voltak Palmürában.

A régészek "konyhai kellékeket" és ételtárolókat is felfedeztek, ez arra utal, hogy a halotti tort a sírokban ülték meg. Az oltárok és a tömjénfüstölők pedig arra engednek következtetni, hogy a sírban áldozatokat is bemutattak.

Palmüra (Palmyra, Thadmor, mai Tudmur) az ókori Szíria fontos városa volt egy oázisban, Damaszkusztól 240 kilométerrel északkeletre és az Eufrátesztől 200 kilométerrel nyugatra. A mediterrán térség és az ókori Kelet közötti kereskedelem fontos központjaként szolgált, a karavánok számára hosszú évszázadokon "a sivatag mátkája" volt.

A város a Római és a Pártus Birodalom határán nagyfokú önállóságot élvezett. A távolsági kereskedelem haszna révén meggazdagodott. Marcus Antonius Kr. e. 41-ben foglalta el, és Róma adófizetőjévé tette.

Palmüra Kr. u. 212-től római colonia volt, virágkora Kr. u. 235-273 közé esik. A perzsa Szászánidák felett győzedelmeskedő Septimius Odaenathus Kr. u. 251-252 táján Palmüra fejedelme és Róma keleti hadseregének főparancsnoka lett, 267-ben bekövetkezett halála után öt éven át özvegye, Zenobia és fia, Vaballathus uralkodott, meghódítva eközben Egyiptomot (268) és Kis-Ázsiát (270). Végül Aurelianus császár győzte le őket 272-ben.