Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Nem lesz tűzijáték idén augusztus 20-án Miskolcon, a programra szánt összeg megtakarításáról Káli Sándor (MSZP) polgármester döntött, tekintettel az árvíz okozta károkra.
Az árvíz komoly költségeket ró az önkormányzatra, így a tűzijátékra tervezett kétmillió forintot az idén nem költi el a város - hangsúlyozta Veres László, a miskolci önkormányzat szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy a napokban indult egy civil kezdeményezés is, amely szerint nincs szükség az országos tűzijátékra, a pénzt inkább az árvízkárosultak megsegítésére kellene fordítani.
Káli Sándor ennek kapcsán úgy fogalmazott: üdvözli az országos kezdeményezést, hiszen nagy szükség van a segítségre - idézte a polgármester szavait az önkormányzat szóvivője.
Óráról órára növekszik a „Mondjunk le az aug. 20-i tűzijáték élményéről az árvízkárosultak javára!!!” címmel létrehozott Facebook-csoport tagjainak száma.
Szerda reggel 64 000, délben 72 000, délutánra már több mint nyolcvanezer tagot számlált a csoport, csütörtök délelőttre pedig már több mint 120 000-en csatlakoztak. A tagok szerint az augusztus huszadikai tűzijáték csak "cirkusz", és a pénzt sokkal értelmesebb lenne "kenyérre" költeni – konkrétan az árvízkárosultak javára.
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.
A jogerős ítélettel most vissza kell helyezni tanácselnöki tisztségébe.
Dengyel Iván pedig visszavonult a színpadtól.
Az ügy az EU Bíróságán köthet ki.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.