A jelek szerint az őshüllők nemcsak hogy nem igyekeztek kicsinyeiket távol tartani a majdnem forrásban lévő víztől, hanem egyenesen keresték azok "társaságát". A termálforrások segítségével biztosították a megfelelő hőmérsékletet arra az 1-2 hónapra, amíg a kis dinoszauruszok kikeltek a tojásból.

Gerald Grellet-Tinner, a chicagói FIeld Múzeum paleontológusa és Lucas Fiorelli argentin őslénykutató, akik tanulmányukat a Nature Communications folyóiratban tették közre, még nem tudták megállapítani, hogy mely őshüllő gondoskodott ily módon a kicsinyeiről. A környéken nem találtak ugyanis olyan dinoszauruszfosszíliákat, amelyek a fészkekhez köthetők lettek volna. Ám a tojások óriási méretéből kiindulva - átmérőjük elérte a 20 centimétert, vagyis nagyobbak voltak, mint egy strucctojás -, és annak alapján, hogy az adott terület a valaha élt legnagyobb szárazföldi állatok, a 100 tonnás titanoszauruszok "felségterülete" volt, a kutatók azt feltételezik, hogy e gigászok költőhelyeit találták meg.

Grellet-Tinner és Fiorelli véleménye szerint a területre azért esett a dinoszauruszok választása, mert csak így tudták a költés egész ideje alatt melegen tartani az óriástojásokat. Érdekes módon a tojáshéj némelyikének vastagsága megközelítette a 8 millimétert. A tojáshéj rendkívüli vastagsága az evolúciós alkalmazkodási mechanizmus szép példája: ily módon védelmezték a termálforrások savas vegyi hatású vizétől az utódokat.
"Az adott dinoszauruszok egyedülálló módon függtek a geotermikus hőtől, amely kulcsfontosságú szerepet játszott az ősgyíkok reprodukciós ciklusában" - hangsúlyozzák a tudósok. Mint megjegyzik, nem valószínű ugyan, hogy minden dinoszaurusz - vagy akár az őshüllők többsége - ilyen szélsőséges környezetet választott költőhelyül, ám hasonló lelőhelyek még előkerülhetnek a jövőben.