Mérgezett sast találtak a Bükki Nemzeti Parkban

Mérgezésgyanús fiatal parlagi sast szállítottak a Bükki Nemzeti Park területéről a hortobágyi madárkórházba; a sas az ellenszer hatására túl van az életveszélyen - közölte Déri János állatorvos, a madárkórház vezetője hétfőn az MTI-vel.

  • MTI MTI
Mérgezett sast találtak a Bükki Nemzeti Parkban

Déri szerint a parlagi sas fokozottan védett, veszélyeztetett faj, amelynek magyarországi állománya csupán mintegy 80 pár. Védelmével az Európai Unió kiemelten foglalkozik, hiszen más uniós tagállamban alig fordul elő a madár, amelynek eszmei értéke egymillió forint - tette hozzá a szakember.

Déri János elmondta azt is: minden évben több sas esik áldozatául illegális mérgezésnek. Reményét fejezte ki, hogy a most hozzájuk szállított példányt sikerül megmenteni, de figyelmeztetett: a méreg még kint lehet a természetben, és további áldozatokat szedhet, ami nemcsak a társait, hanem a vadászható fajok fogyasztása útján az ember egészségét is veszélyeztetheti.

A hortobágyi Madárkórház Alapítvány munkatársai és önkéntesei ezért a Bükki Nemzeti Park szakembereivel több négyzetkilométer területet vizsgáltak át a csalétek, illetve további mérgezett állatok felkutatására, eddig eredménytelenül. A kutatást nagyobb területre kiterjesztve folytatják - mondta el az állatorvos.

A hozzájuk került beteg állatról elmondta: a fiatal parlagi sas idén kelt ki, és néhány hete gyűrűzte meg még a fészekben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.