szerző:
hvg.hu

Mit adtak nekünk a rómaiak? – teszi fel a Monty Python filmjéből, a Brian életéből ismert kérdést a brit Independent, és az utak, vízvezetékek mellett most egy újabb vívmányt is megemlít a tekintélyes brit lap: a zoknival hordott szandált.

Mindez nem vicc: nemrégiben brit régészeknek sikerült egy római ipari telephelyet feltárniuk, ami szigetországban ritkaságnak számít, és máshol sem gyakori az ilyen archeológiai lelőhely. Az A1 autópálya mellett, Dishforth és Leeming között, Észak-Yorkshire-ban megtalált leletek között volt ugyanis egy szandálszerű lábbeli maradványa, amelyen olyan szálak nyomaira bukkantak, amelyek egy zokniból származhattak. 

Az óvatos körülírás voltaképpen azt jelenti, hogy a hűvös brit klíma arra kényszerítette a rómaiakat - akik itt is hódítottak -, hogy melegebb viseletekre térjenek át. Így például fennmaradtak katonák kérései, amelyeket az otthoniakhoz írtak Itáliába, azért, hogy küldjenek utánuk vastag köpenyeket és melegebb ruhákat. Az egyik ilyen üzenetben egy katona, aki Britannián belül is messze északon, Hadrianus falánál szolgált (a mai Skócia közelében, Észak-Angliában), ezt a listát írta haza: "Paria udonum ab Sattua solearum duo et subligariorum duo". Mindez azt jelenti, hogy zoknit, két szandált és két alsónadrágot kért otthonról.

Vagyis mégsem David Beckham hozza divatba, a Burberry és a Dior cégek nyomán először a zoknival hordott szandált, hanem kétezer évvel ezelőtt is rákényszerültek erre a rómaiak.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

hvg.hu Napi merítés

Római kori fogadó került elő

Az ókori Pannonián átvezető egyik legfontosabb római útvonalnak, a Borostyánkő útnak egy fogadója került elő a közelmúltban, Nemescsó közelében - olvasható a Sírásók blogon.

hvg.hu Napi merítés

Római-kori utak a Pilisben?

A Pilis-Visegrádi-hegységben számos helyen találkozhatunk olyan utakkal, melyek eredete az idők homályába vész. Közöttük néhányról azt tartják, hogy még a római korban készültek - olvasható a Sírásók naplója blogon.

hvg.hu Tech

1600 éve jött el az ókor szeptember 11-éje

A Sacco di Roma olasz kifejezés az elmúlt évezredekben elsősorban V. Károly zsoldosainak nevéhez fűződik, amikor a német-római császár katonái a saját birodalmának nevet adó várost rabolták ki 1527-ben. De a Sacco di Romára volt már egy korábbi példa, persze akkor még nem olaszul beszéltek az itáliai városban. Kr.u. 410-ben, szinte napra pontosan 1600 évvel ezelőtt augusztus 24-én a vizigótok támadták meg a várost, és szintén kirabolták.

hvg.hu Tech

A punok erődjére bukkantak rá Máltán

A punok és a rómaiak korából származó erőd maradványaira bukkantak Máltán, Mdina településén - írja a Times of Malta. (Mdina volt egykor Málta fővárosa.)

hvg.hu Tech

Kétezer éves római hajót találtak

Egy római hajó roncsaira bukkantak rá régészek Panarea szigetétől délre, a Földközi-tengerben, egészen pontosan a Tirrén-tengerben.

Zsiday Viktor: A falusi csok haszontalan, sőt káros lesz

Zsiday Viktor: A falusi csok haszontalan, sőt káros lesz

Nagyobb biztonságot ígért a WhatsApp, de épp az ellenkezője történt

Nagyobb biztonságot ígért a WhatsApp, de épp az ellenkezője történt

Sztrájkolhatnak a paksi atomerőmű biztonsági őrei

Sztrájkolhatnak a paksi atomerőmű biztonsági őrei

Húsra, sörre és sajtra költöttek a legtöbbet a magyarok

Húsra, sörre és sajtra költöttek a legtöbbet a magyarok

RTL Klub: Meghalt a fiú, akihez közel fél óra alatt ért ki a mentő a Nyugatihoz

RTL Klub: Meghalt a fiú, akihez közel fél óra alatt ért ki a mentő a Nyugatihoz

Így kell nevet adni a cégnek, hogy a cégbíróság ne dobja vissza az ötletet

Így kell nevet adni a cégnek, hogy a cégbíróság ne dobja vissza az ötletet