szerző:
techline.hu
Tetszett a cikk?

A Nav N Go által elnyert, a vállalat infrastruktúrájában, egyetemi és független kutatási csoportokkal együttműködésben...

A Nav N Go által elnyert, a vállalat infrastruktúrájában, egyetemi és független kutatási csoportokkal együttműködésben megvalósuló projekt a KMOP-2009-1.1.1: „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című pályázati konstrukcióhoz kapcsolódik. A fejlesztés célja egy mobil eszközökön működő platform műszaki prototípusának kifejlesztése. A fejlesztés főbb kutatási területei a szemantikus tartalomkezelés, a helyfüggő, összetett mobil alkalmazások, valamint a mobil kezelhetőség. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás pontos összege 297 736 500 Ft.

 

A projekt egyik legfontosabb mérföldköve a szemantikus tartalomkezelés fejlesztése, vagyis, egy olyan jelentésalapú tartalomkezelés megvalósítása, amely az összes elérhető tartalomforrásban, akár egy sms-ben is felismeri és kezeli a helyhez köthető információkat. Ezáltal, például, egy címet tartalmazó sms-ben a rendszer automatikusan felismeri a helyet, megtervezi az oda vezető útvonalat, sőt, azt is kijelzi, hogy az sms-ben jelzett időpontra odaérünk-e a találkozóra. A navigáció így szinte emberi módon, nem csak rideg GPS koordináták alapján működhet.

A kifejlesztendő platform lehetővé teszi olyan szoftverfejlesztő cégek részére is helyfüggő, összetett mobilalkalmazások fejlesztését, akik korábban navigációs és térképészeti szaktudás hiányában nem vállalkozhattak ilyesmire.

A projekt során a mobil eszközök kezelésének hatékonyabb módjait is kutatják majd, hiszen mobil eszközök esetében, elsősorban azok kis mérete miatt, a navigáció használata gyakran problémát okoz. A felhasználási módok felmérésével és a legújabb hangképzési és beszéd-felismerési algoritmusok használatával, hangvezérlés által minden eddiginél teljesebb mobil felhasználói élmény és hatékonyabb kezelés lesz majd elérhető a prototípusban.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretén belül működő projektben a Nav N Go Kft. a fejlesztési tevékenységek koordinálásában és saját kísérleti fejlesztések végrehajtásában is szerepet vállal. Az egyetemi és független kutatócsoportok feladata a platform architektúrájának specifikálása, annak célcsoportos viselkedéselemzés alapján történő kutatása és a tartalom-feldolgozás lesz.

„Büszkeséggel tölt el minket, hogy kezdeményezői és aktív részesei lehetünk egy innovatív, a mobil navigációt alapjaiban forradalmasító fejlesztésnek, amelyből, a platform nyíltsága révén a hardver- és operációsrendszer-gyártók, szoftverfejlesztők, valamint oktatási szervezetek is profitálhatnak” – nyilatkozta Vahl Tamás, a Nav N Go Kft. ügyvezető igazgatója.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Már a magyarok harmada oltatná be magát koronavírus ellen

Már a magyarok harmada oltatná be magát koronavírus ellen

Szerbiában kitűzőkkel igyekeznek népszerűsíteni a Covid-oltást

Szerbiában kitűzőkkel igyekeznek népszerűsíteni a Covid-oltást

Nagy reményeket fűz az EU Bidenhez, de semmi sem lesz már a régi

Nagy reményeket fűz az EU Bidenhez, de semmi sem lesz már a régi