szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A magyar történelem egyik legrégibb, leghíresebb és legnépesebb családja, a Dessewffyek nemzetsége 800 éves fennállásának évfordulója alkalmából konferencián emlékeznek a neves családtagokra kedden történészek, hadtörténészek a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.

A Dessewffy-család egyik Budapesten élő leszármazottja, Dessewffy Sándor, akit a barátai Sasának ismertek, kezdeményezte a konferenciát, de nem érhette meg a tudományos ülést, mert a nyáron 75 éves korában meghalt - mondta el az MTI-nek Gudenus János József, a családtörténet és címertan tudósa, aki előad a konferencián. Katona Tamás történész, az 1848/49-es szabadságharc kutatója elmondta: a família leghíresebb tagja Arisztid honvédtábornok, aradi vértanú volt, aki 1802-ben született Ósvacsákányban, Abaúj vármegyében. 20 évig szolgált a császári hadseregben, majd 1848-ban a forradalom nemzetőr őrnagyaként szervezte a Sáros vármegyei nemzetőrséget. Több nagy csatában vett részt, nevezetes ütközete volt a turai, amikor a lovasság élén megakadályozta az orosz csapatok előretörését.

Teljes katonai öltözetben, kitüntetéseit, köztük az érdemkeresztet viselve vett részt a harcban és az oroszok azt hitték róla, hogy pravoszláv pap - mesélte a történész. Özvegy ember volt, majd 1849. július 5-én másodszor is megnősült, Szinnyei Merse Emmát vette nőül. Első felesége öt gyermeket szült, s mind az öt meghalt. A második esküvőjéről, szinte a templomból azonnal a csatatérre lovagolt. Az egyre több vesztett csata után maroknyivá zsugorodott egységével török földre akart menekülni, de egykori tiszttársa, Liechtenstein herceg rábeszélésére itthon maradt, 1849. augusztus 19-én Karánsebesnél letette a fegyvert. A császáriak az aradi várbörtönbe zárták, kötél általi halálra ítélték, Haynau "kegyelemből" golyó általi halálra változtatta az eredeti ítéletet.

Dessewffy Arisztid megbeszélte Máriássy János honvédezredessel, aki szintén a börtönben raboskodott, hogy halála után vegye nőül özvegyét. A tiszttárs 1856-ban szabadult, s annak rendje és módja szerint elment Szinnyei Merse Emmához és feleségül vette - idézte föl az eseményeket Katona Tamás. Baló Béni református pap ment a honvédtábornokhoz a siralomházba a kivégzés hajnalán, mikor is édesdeden alva találta Dessewffy Arisztidet. A honvéd tábornok lelövetése után holttestét a várárokba hajították és hantolták el a többi kivégzettével együtt. Felesége kérésére a tábornok három unokatestvére kilopta Dessewffy holttestét a várárokból, de koporsóval nem mehettek oda, ezért a testet derékban kettéfűrészelték és két ládában kicsempészték a helyszínről - részletezte a nem mindennapi eseményt a történész.

"A haláltól nem félek, száz és száz halál lebegett körülöttem a csatákban" - olvasható emléktábláján, amelyet Katona Tamás szorgalmazására állítottak Sáros vármegyében, Morgonyán, a Dessewffy család birtokán a hegytetőn álló kriptájára, ahol 1850-től nyugszik. A konferencián Hermann Róbert hadtörténész - mint mondta - a kevéssé ismert családtag, Dessewffy Dénes katonai pályafutásával foglalkozik. 1848-ban a 20 éves fiatalember már aktív császári és királyi huszártiszt volt. Az év októberében az egyik századdal hazaszökött Csehországból, Pozsonynál találkoztak a magyar csapatokkal. A szabadságharc csatáiban századosi rangot ért el és századparancsnoki beosztást Görgey alatt.

1849. július 13-án a csornai ütközetben személyesen vezette rohamra katonáit, átszúrták a gyomrát, de életben maradt, mert akkorra már 36 órája nem evett és üres gyomra mentette meg. Dénes nem tette le a fegyvert, Zemplén megyében bujkált, majd Heidelbergbe szökött, ott tanult, majd Svájcban telepedett le. 1858-ban amnesztiát hirdettek, 1863-ban hazajött, Felső-Magyarországon gerillacsapatot próbált szervezni a császár ellen, de egy évre rá jött a kiegyezés. Dessewffy Dénes 1898-ban halt meg Budapesten. A Dessewffy családból Arisztiden kívül még 18-an vettek részt tiszti rangban az 1848/49-es csatákban. A szabadságharc idején egyik rokonuk, Sándor Kassa polgármestere volt - magyarázta Hermann Róbert. Katona Tamás mindehhez hozzátette, hogy a Dessewffy család nemzeti elkötelezettségéhez semmi kétség sem fér.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Itthon

Kádár egyik elfeledett főembere

Finggal nem lehet tojást festeni. Az új gazdasági mechanizmus egyik kulcsembere állítólag erre figyelmeztette a pártállam vezetőit, akik közé 1956 óta ő is beletartozott. Fehér Lajosnak, a párt agrárlobbistájának elmosódott alakját idézi fel egy emlékirat.

Külön platformot indít az Amazon a fenntartható termékeknek

Külön platformot indít az Amazon a fenntartható termékeknek

Döbbenten nézték végig az ablakból, ahogy egy férfi ötvenhat kocsinak betöri az ablakát – videó

Döbbenten nézték végig az ablakból, ahogy egy férfi ötvenhat kocsinak betöri az ablakát – videó

Szuperlapos 715 lóerős olasz sportkocsi született

Szuperlapos 715 lóerős olasz sportkocsi született