A múlt kutatói számára eddig az jelentette a kihívást, hogy olyan információmorzsákat találjanak, amelyek rávilágítanak a múltbeli emberek életmódjára, szokásaira és kultúrájára. –Napjainkban azonban már arra kell inkább gondolni, hogy a folyamatosan képződő információáradatból hogyan szűrjék ki a lényeges dolgokat.

A BBC értesülései szerint Eric Schmidt, a Google egyik alapítója úgy fogalmazott: ma már kétnaponta hozunk létre annyi információt, mint amennyi összesen keletkezett a civilizáció hajnalától 2003-ig. Ez pedig komoly feladat elé állítja a történészeket.

Proaktív megközelítés

Tom Scheinfeldt, a virginiai székhelyű Center of History and New Media munkatársa szerint napjainkban már szinte a megjelenés pillanatában eldől, hogy valamit érdemes-e megmenteni a jövő számára.

„Ma már nem várhatunk arra, hogy a nagyi halála után megkeressük az 50 évvel ezelőtt írt leveleit a padláson” – mondta a szakember. „Ma már az e-mailek, Twitter-bejegyzések, Facebook-üzenetek eltűnnek a zajban, hacsak előrelátóan nem mentjük el ezeket.”

Ezt a gondolkodásmódot követi a 24 éves Melissa Bounoua is, aki attól tartott, hogy a Twitter ki fogja törölni régebbi bejegyzéseit. Mivel több mint 5800 üzenetet írt ki a mikroblogra, jó néhány olyan van közöttük, amelyek fontosak a számára.

„Az Egyesült Államokban tartózkodtam 2008-ban, amikor Obamát megválasztották és meg akartam tartani azokat a Twitter-bejegyzéseimet, amelyeket az választás éjszakáján írtam” – nyilatkozta Bounoua a BBC-nek. A fiatal hölgy ma már kedvencei közé menti a számára fontos üzeneteket. „Eddig 150 gyűlt össze, így már nehezen igazodom el közöttük” – tette hozzá.

Bounoua egyelőre a Google és a Twitter szolgáltatásaiban bízik, hogy számára fontos bejegyzéseit megőrizzék az utókornak.

„Ha emlékszünk rá, hogy miről beszélünk, a Google segítségével megtalálhatjuk a régebbi Twitter-bejegyzéseket” – fejtette ki, elismerve, hogy 50 év távlatából már nem biztos, hogy képes lenne ilyen módszerrel megtalálni, amit keresett.

Ahová a weboldalak mennek meghalni

Fizikailag az előbb említett adatok valahol fennmaradhatnak az interneten, azonban a jövő történészei számára komoly kihívást jelenthet azok fellelése. Brewster Kahle ezt a gondolatot fejben tartva indította el az Internet Archive nevű szolgáltatást 14 évvel ezelőtt. Számítása bevált, az online időgép ugyanis ma már mintegy 150 milliárd weboldalt raktározott el bárki számára hozzáférhető formában, mielőtt azokat felemésztette volna az internet információáradata.

A hvg.hu öt évvel ezelőtti címlapja - már csak itt létezik

archive.org

„Eddigi tapasztalataink szerint egy weboldal átlagos élettartama körülbelül 100 nap, mielőtt megszűnik, vagy megváltozik” – magyarázta Kahle. „A növekedés üteméből és a világháló változékonyságából kiindulva tehát elmondhatjuk, hogy a legtöbb olyan oldal, amely érdekel minket, már nem létezik eredeti formájában.

„Ma már nem azt kell nézni, hogy hány könyvespolcra lesz szükség, hanem, hogy mekkora tárolókapacitású szerverre” – tette hozzá Matt Raymond, az amerikai kongresszusi könyvtár (Library of Congress) munkatársa, aki szerint az internetnek köszönhetően az archiválási szabályok is megváltoztak. Ma már nem analóg módon archiválunk, papírlapokra, hanem digitális formában. A Twitteren gyűlő archívum például jelentősen megnöveli azt a tartalmat, amelyet rögzítenünk kell.

A mikroblog 2010 áprilisában a kongresszusi könyvtárnak adományozta nyilvánosan hozzáférhető üzeneteinek archívumát. Felmerül azonban a kérdés, hogy kinek a feladata eldönteni, hogy mit őrizzünk meg a jövő számára ezekből és mit nem. Scheinfeldt szerint mindenkinek meg kell tanulnia, hogyan fésülje át az információt úgy, hogy közben a történelmi értéket tartja szem előtt.

„Mindenkinek el kell sajátítani azt a tudást, hogy egy Wikipedia-cikkre ránézve meg tudja állapítani, hogy értékes, vagy értéktelen bejegyzésről van-e szó, hogy megbízható, vagy hamis információkra támaszkodik-e” – hangsúlyozta a szakember. „Ma már mindenki történelmi dokumentumokat ír, hozzá is férhet ezekhez, ezért mindenkinek fejben kell tartania, hogy a digitális kor történészeként is tevékenykedik.”