A Jupiter szeptember 21-i szembenállását váratlanul nagy érdeklődés kísérte, kedd este száznál több érdeklődő kereste fel az óbudai Polaris Csillagvizsgálót. Így mindazoknak, akik a bolygók királyára és a közvetlen közelében látható Uránuszra kíváncsiak csütörtökön este is lehetőségük lesz a Jupiter megfigyelésére - tudatta a Polaris Csillagvizsgáló. Az érdeklődőknek este kilencre érdemes érkezni, ekkor már elég magasan van a Jupiter a távcsöves vizsgálódáshoz. 

"Az égbolton fényesen ragyogó bolygót el sem lehet téveszteni az éjszakai órákban, így kezdő észlelők is könnyen becserkészhetik távcsöveikkel. Amit már a legkisebb műszerekkel láthatunk, az a két egyenlítői felhősáv és a négy Galilei-féle hold. Apró szépséghiba, hogy a déli egyenlítői sáv az idén a szokásos eltűnéseinek egyikét éli, ezért csak egy sávot pillanthatunk meg az így kicsit csálénak tűnő bolygón. A sávokat az itáliai Niccolo Zucchi jezsuita tudós látta meg elsőként 1630. május 27-én" - olvasható a Polaris Csillagvizsgáló honlapján.

Egy kezdő bolygóészlelő első jelentősebb trófeája a Nagy Vörös Folt elnevezésű légköri képződmény, amelyet Giovanni Cassini 1655-ben észlelt először, bár Robert Hooke már egy évvel korábban említett valami foltot a bolygón, de az valószínűleg nem a Nagy Vörös Folt volt. A vihar láthatósága, színe hosszú távon jelentősen változik, időnként sötétvöröses színével szinte kiugrik a Déli Egyenlítői Sávból, máskor viszont csak egy üreg a sötét öv oldalán.

A Galilei-holdakról mindenki hallott, akit egy kicsit is megérintett a csillagászat. Az óriásbolygó holdrendszere azonban nem csak ebből a négy óriásból áll, jelenleg 59 további hold ismert ebben a "mini naprendszerben".  Ezekről azonban ritkán hallani, ami nem véletlen, hiszen egy rendkívül aránytalan holdrendszerrel állunk szemben. Míg a négy Galilei-hold szabad szemmel is látható lenne, ha a Jupiter vakító fénye nem nyomná el őket, a bolygó ötödik holdját csak 1892-ben fedezte fel Edward Barnard a Lick Obszervatórium 91 centiméteres refraktorával. Érdekes, hogy Barnard Amerika felfedezésének 400. évfordulója alkalmából Columbiának keresztelte, ám Camille Flammarion javaslatára a mitológiai Amalthea terjedt el.

Jupiter 6. holdját, a Himaliát Charles Dillon Perrine fedezte fel 1904 decemberében szintén a Lick nagy refraktorával, de már nem vizuálisan, hanem fotografikusan. A VII Elara jelzésű holdat szintén Charles Dillon Perrine találta meg, kevesebb mint egy hónappal a  Himalia fellelése után. Nagy feltűnést keltett, hogy ez a 80 kilométeres hold szinte pontosan olyan, távoli pályán kering, mint a VI Himalia, így minden bizonnyal egy befogott, majd szétesett égitest maradványairól lehet szó. A Himalia-családnak egyébként ma már 5 tagját ismerik a csillagászok.

Philibert J. Melotte a greenwichi obszervatóriumban készült, 1908. február 28-ai lemezeken fedezte fel a Phasipaët, amely kétszer olyan messze kering, mint a Himalia-család tagjai, ráadásul retrográd irányban, s a Jupitert  735 nap alatt kerüli meg. A következő holdat, a Sinopét 1914-ben fedezte fel Seth B. Nicholson, aki 1951-ig három további távoli holdat fedezett fel. A Ledát 1974-ben fedezték fel, majd a Voyager-1 szonda újabb három holdat észlelt. Új korszakot jelentett a 4-8 méteres távcsövek megépítése, amelyekkel távoli holdak garmadáját fedezték fel - a Jupiternek jelenleg 63 holdja ismert, ezekből tizenkettőnek azonban még nincs neve, vagyis létezésük még nincs megerősítve - olvasható a Polaris Csillagvizsgáló honlapján.